firearmstands.com
Kert-balkon Kerti csap gyanánt egyszerű horganyzott cső állt ki a földből az udvaron Kiss Zoltánéknál Pápán, ezen volt egy sima csap. Zoltán úgy döntött, nézzen ki már szépen. Viszont nem akart boltban kapható sablon öntöttvas vagy gagyi műanyag csapot letenni. Ezért Barabás téglakőből épített masszív szerkezetet. Az alapozással kezdte, 40 cm mély tükröt ásott, bezsaluzta, betonvasat tett bele, majd kiöntötte betonnal. Előtte persze elhelyezett bele egy 90 fokos könyökkel ellátott 32-es PVC lefolyócsövet, amin távozik a kifolyó víz. (Ez nem került túl mélyre, a kinti csap úgy is külön elzáróval rendelkezik az aknában és csak nyáron van használatban, ráadásul murvával van körülötte feltöltve a terület. ) Kötés után a felmenő csőre helyezett egy csőhéjat (okát lásd később), majd kellő hosszúságú vízszintes fittinget szerelt a csőre kiállásnak, ami az új csaptelepet fogadja majd, merthogy azt is lecserélte esztétikusabbra. Nyomáspróba után jött a kőművesmunka: Zoltán először a függőleges falazatot építette meg: 4 db téglakő került egy sorba, a következő sorok mindig eltolva, kötésbe jöttek.
Antik ezüst vagy épp bronz hatásúra színezett, réz csappal bíró kerti kút tökéletes készen kapott megoldás arra az esetre, ha elegánssá szeretnénk tenni álló kerti csapunkat. Léteznek elegáns, egyszerű és minimál megjelenésű, szögletes álló kerti csapok is. Bármelyik barkácsáruházban elérhetőek. Általában alumínium öntvényből készülnek, és többféle színben vásárolhatjuk őket. Antracit szürke, bronz, arany, fekete és a sötét árnyalatok jellemzik a színválasztékot. Persze sokféle megoldást találhatunk még a boltokban, ha nem szeretnénk saját kezűleg elkészíteni, megépíteni a kerti csapot, kutat.
Kerti kutak, kerti csapok, a Kerti Áruda kínálatában óriási választékkal várjuk a kedves vásárlókat Halásztelki kőkereskedésünkben kőből készült kerti kutak. Keresse bizalommal munkatársunkat! (70) 2 992 066 (24) 453 535 Vagy jöjjön el személyesen! 2314 Halásztelek II. Rákóczi Ferenc út 112.
Ha rusztikus hatású tégla kerti csapot szeretnénk építeni, akkor érdemes stílusban illő csaptelepet választanunk hozzá. Kerti csap terméskőből A terméskő, vagy bármilyen általunk választott kő szintén kiváló építőanyagként funkcionál. Hogyan is építünk csaptelepet terméskőből, vagy épp kövekből, téglákkal. Először negyven cm mély gödörrel alapozást készítünk. Betonvasat is tegyünk vele. Elhelyezünk benne egy lefolyócsövet is, a kifolyó víznek. A felmenő csőre kiállást, csaptelepet készíthetünk. Ezután elkezdhetjük építeni a falazatot. A kötésbe fagyálló csemperagasztót is tehetünk. A fal és a cső közötti üregbe is érdemes valamilyen vízszigetelést tenni, akár ide is keverhetünk egy kis csemperagasztót. A terméskőből készült kerti csaphoz is rusztikusabb kialakítású kültéri csaptelep illik. Kerti csap betonból Betont is választhatunk kerti csapunk alapanyagának. A kerti kút formavilágát is mi választhatjuk meg. Így aztán mindenképpen testre szabható, általunk választott stílusú, méretű és formájú lehet a kerti csapunk.
Ezek használatával a kerti kutakat testre szabhatjuk és feldobhatjuk. Beton csap, leburkolva A betoncsapot le is burkolhatjuk. Választhatunk keleti hatású mozaikcsempéket, vagy valami modernebbet is. Esetleg törött csempedarabokból készíthetünk mozaikhatású burkolatot. Keleti hatású, vagy rusztikus megjelenésű, mégis egyedi burkolattal láthatjuk el a kerti beton csapot. Persze minden esetben ötletes, sokszor költséghatékony megoldás lehet a kerti csap ilyenmódon történő dekorálása. A csempék színén, mintáján múlik, hogy eleganciára, vagy épp bohókás megjelenésű legyen a kerti kút burkolata. Kerti csap kialakítása- készen kapott lehetőségek A kerti csapot nem csak saját kézzel készíthetjük el. Vásárolhatunk, vagy készíttethetünk is. Ha az elérhető kerti csapok kínálatában nem találjuk meg a megfelelőt, a kert stílusához tökéletesen illeszkedő darabot, akkor építhetünk saját kerti kutat is. Készen vásárolható kerti csapok Alumínium öntvényből készült, rusztikus hatású, elegáns kerti kutat vásárolhatunk.