firearmstands.com
A történet fordulatot vesz, miután elfogják Harrison-t és kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik. Az eredeti és az alternatív univerzum A Sötétségben - Star Trek az eredeti univerzum szerint a második film sztoriján alapszik, annak alternatív verziója. Ezért a Star Trek rajongóknak ismerősek lehetnek bizonyos jelenetek és karakterek. Viszont ezeket a jeleneteket (a történettel együtt) rendesen megcsavarták. Az idővonal sem stimmel, hiszen az Enterpise legénysége az eredeti változat szerint jóval idősebb volt, Kirk ekkor már admirális volt. Rengeteg utalás található a filmben, melyek az eredeti Star Trek univerzumra utalnak és jót fognak mosolyogni azok, akik ismerik azt. Aki nem ismeri az eredeti sztorit, én javaslom, hogy mindenképpen nézze meg az 1982-ben készült második Star Trek filmet, mert ez is hozzá fog tenni az élményhez. Látvány, hangok és a 3D A vizuáliseffektek egyszerűen álleejtőek! Nagyon szépen és részletesen ki van dolgozva a látvány, amihez sokat hozzátesz a 3D. Én javaslom mindenkinek, hogy 3D-ben nézze meg a filmet, ugyanis ennél a filmnél tényleg lejön a vászonról a jelenet!
Rendezte: J. J. Abrams Műfaj: Akció - Kaland - Sci-fi Megjelenés: 2013. május 16. (Magyarország) Eredeti cím: Star Trek Into Darkness Forgalmazó: UIP-Duna Film Játékidő: 132 perc Korhatár besorolás: 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott! Honlap: Főszereplők Chris Pine ( James T. Kirk) Zachary Quinto ( Spock) Zoe Saldana ( Nyota Uhura) Simon Pegg ( Montgomery Scott) Anton Yelchin ( Pavel Chekov) John Cho ( Hikaru Sulu) Peter Weller ( Marcus admirális) Alice Eve ( Carol Marcus) Benedict Cumberbatch ( John Harrison) Karl Urban ( dr. Leonard McCoy) Bruce Greenwood ( Pike kapitány) Történet John Harrison csillagflotta ügynök robbantásos merényletet követ el a Csillagflotta archívuma ellen Londonban, melynek hatására összehívják a legmagasabb rangú flottatiszteket San Fransisco-ban a Csillagflotta Parancsnokságon. Harrison megtámadja az értekezletet és több magas rangú tisztet megöl, majd elmenekül. James T. Kirk és legénysége a terrorista után ered, hogy végezzenek vele.
Harcra fel Vargások! 💪 Itt az idő, hogy kiderüljön melyik osztály a legnagyobb partyarc csapat a Vargában. Izzítsátok a forró drótokat, szóljatok anyának, apána... k, tesónak, ugyanis a győztes osztály minden tagja egyirányú jegyet kap a # FÜTYÜLŐSVONAT -ra! 🚂 🍸 # HAJRÁ # 5NAP # IGYUNKMINDENTIS Szavazás lezárása: 11. 24 18:00 See More
Bemutatja a UIP-Duna Film Star Trek 2013-ban az adóhivatalban A film történetéből vajmi keveset csepegtetnek csak az alkotók, jóllehet roppant nagy a várakozás a megjelenése előtt. Azonban a filmmel kapcsolatos hírek hatására – vagy más okból, ki tudja – előkerült egy videó felvétel, amelyen az amerikai adóhivatal dolgozói a Star Trek paródiáját adják elő. Botrány is lett az ügyből, mert a film úgymond hivatalosan készült és mintegy 60 ezer dollárjába került az adófizetőknek. 2013 tavaszáig kell csak várni míg J. Abrams rendező kirobbanóan izgalmas új thrillerét bemutatják. Az adóhivatali változat bemutatásáról nincs információnk… Sötétségben – Star Trek 3D: az adóhivatalban is megfilmesítették… Tartalom Amikor az Enterprise űrhajó legénységét hazahívják, kiderül, hogy egy a szervezeten belülről jövő megállíthatatlan erő felrobbantotta a flottát, és mindent, amit a flotta képviselt, és ezzel a világunkat válságba sodorta. Kirk kapitánynak személyes elszámolni valója is van, elindítja az embervadászatot a háborús zónába, hogy elkapja az embert, aki maga egy tömegpusztító fegyver.
Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk, és módosíthatóak a beállítások.
A filmet azok is szeretni fogják, akik nem ismerik a Star Trek világát, ugyanis mint önálló sci-fi film is megállja a helyét. A 3D nagyon jól működik, mindenképp megéri beülni rá! Persze ez a film sem tökéletes! Ahogy mondani szoktam, a kötelező hülyeségeknek benne kell lennie, hogy ne legyen vége a filmnek az első tíz perc után. Hiszen mi lenne, ha a terrorista hajóját szétlőné a légvédelem, miután egy lopott felfegyverzett járművel, megemelt biztonsági intézkedések mellett oda repül egy szigorúan őrzött, kiemelt fontosságú létesítményhez, ahol épp a legfontosabb emberek tárgyalnak? De ezek csak apróságok, a film összességében nagyon jó, látványos, fordulatos, és a kellő humorral operál!
A Star Trek: Sötétségben csatajelenetében a Marcus admirális által kommandírozott Vengeance súlyos károkat okoz az Enterprise-ban, a kiszakadó hajótest keltette turbulencia pedig olyan erősnek bizonyul, hogy látszólag R2D2-t is képes volt átrántani a nyílt űrbe egy teljesen más univerzumból. Ő amúgy már a 2009-es Star Trek ben is vendégeskedett. Olyan is volt, hogy USS Budapest Az első Borg invázió alatt a Wolf rendszerben zajló csata (csillagidő 44002. 3) súlyos veszteségekkel zárult a Föderáció számára. A Csillagflotta parancsnokság kénytelen volt újragondolni a védelmi erők felépítését, ekkor alkották meg a kisméretű, ugyanakkor komolyabb védelmi potenciállal bíró, Norway osztályú cirkálókat, amelyek nemcsak a második asszimilációs kísérletkor teljesítettek szolgálatot a 001-es szektorban, de a Dominium elleni háborúban is bevetettek legalább egyet. A Star Trek: Kapcsolatfelvétel ben feltűnő USS Budapest földi idő szerint 2373-ban az Enterprise-E mellett harcolt a második Borg invázió során.
Tanulj igazi angolt filmekből és könyvekből! Adj hozzá szavak vagy kifejezéseket, amiket meg szeretnél tanulni és gyakorolj együtt a többi tanulóval! Regisztrálj Facebook-kal Gyakorlatok Movie Scenes Star Trek Into Darkness Vissza Star Trek Into Darkness - Carol is Revealed Shortkeys: -previous subtitle -next subtitle -increase subtitles -decrease subtitles -pause the movie -translate word Kattints egy szóra vagy jelölj ki egy mondatot, hogy lásd a fordítást. RENDBEN. Kattints a "plus"-ra, hogy hozzáadj egy szót/mondatot a tanulandókhoz! Tanulás elkezdése Hasonló videó gyakorlatok RENDBEN.