firearmstands.com
Az 1997. évi CLIV. Egészségügyi törvény szerint a betegjogi képviselő feladata, hogy szükség esetén segítse Önt hozzájutni az egészségügyi dokumentációhoz, nyújtson segítséget kérései megfogalmazásában, kezdeményezze a felvetett problémák kivizsgálását. A képviselő a beteg írásbeli meghatalmazása alapján tehet panaszt. A betegek kötelezettségei Az eredményes gyógyító tevékenységhez elengedhetetlenül szükséges az Ön együttműködése, bizalma. Kérjük, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy elégedetten téjen haza szeretteihez. A helyes diagnózis felállításához tájékoztassa orvosait minden korábbi betegségéről, gyógyszer és gyógyhatású készítmény szedéséről, esetleges fertőző betegségeiről és minden egészségkárosító kockázati tényezőről, amely érintheti Önt. Sikeres gyógykezelése érdekében kérjük, az orvosaitól, ápolóitól kapott rendelkezéseket szíveskedjen betartani. Betegjogi kérdésekben az Integrált Jogvédelmi Szolgálat munkatársa: Szécsiné Fazekas Márta fogadja a betegeket. Elérhetősége: Tel.
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család "Ha rólam szóltok mosolyogjatok, emlékem így áldás lesz rajtatok. " Fájdalommal, de Isten akaratával megbékélve tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, testvérem, Szakálas György 66 éves korában, hosszú betegség után megtért Teremtőjéhez. Búcsúztatása 2020. június 19-én 15. 30 órakor lesz az egri Hatvani temetőben. Kérjük, hogy a szertartáson csak egy szál fehér virággal vegyenek búcsút Tőle. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. A gyászoló család "Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen drága lelked nyugodjon békében. " Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, drága édesapa és nagyapa BAKOS SÁNDOR ny. rendőr alezredes 86. éves korában elhunyt. Szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Fürjes Gabriella közgazdász, volt egri lakos 2020. május 22-én hosszantartó, súlyos betegségben 75 éves korában, Budapesten elhunyt.
Mint Novák Krisztina elmondta, stagnál az alapellátással kapcsolatos bejelentések száma, aminek leginkább az az oka, hogy a betegek nem szívesen keverednek konfliktusba a háziorvosukkal. A kórházi ellátással kapcsolatban 4697 esetben éltek hivatalos észrevétellel a betegek. A főosztályvezető megjegyezte: a magánellátóknál a reklamációk leginkább a fogászati és a nőgyógyászati kezelésekkel kapcsolatosak. További részletek a teljes tudósításban.
csoda / 10 perce Nem tudott magyarázattal szolgálni, hogy mi történt vele a hegyi úton. Fájó szívvel emlékezünk MÁTYÁSI JÓZSEF autófényező-galambász halálának 5. évfordulóján. Felesége, Fia, rokonai, barátai Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAJOROS SÁNDOR életének 80. évében elhunyt. Temetése az egri Kisasszony temetőben 2020. június 30-án 13. 30 órakor lesz, előtte 13. 00 órakor gyászmisét tartunk a temető kápolnájában. A gyászoló család Tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy SLAKTA TIBOR súlyos betegség után 2020. június 3-án életének 70. évében örök békére talált. Hamvait a Grőber temetőben helyeztük végső nyugalomra. Nyugodjon békében! Felesége és lánya Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik BALÁZS ÁRPÁD temetésén részt vettek és utolsó útjára elkísérték. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GAJDOS JÓZSEF hosszantartó betegség után, életének 92. Temetése a füzesabonyi "falusi" temetőben lesz 2020. június 26-án, délután 14 órakor.
2019-04-12 00:00:00 FORRÁS: Szerző: Weborvos Automata Lapszemle A konfliktusok többségét az okozza, hogy a páciensek elvárásai nincsenek szinkronban a nyújtott szolgáltatásokkal Míg 2011-ben 50 betegjogi képviselőhöz fordulhattak a páciensek, 2019. január 1-je óta mindössze 18 jogvédő fogadja az ország összes betegének panaszát az alapellátástól a kórházakig, az állami és a magánszektort tekintve egyaránt. Tavaly még harmincan látták el ezt a feladatot – derült ki Novák Krisztina, az Integrált Jogvédelmi Szolgálat vezetőjének beszámolójából a Magyar Kórházszövetség XXXI. kongresszusán Egerben. Az Integrált Jogvédelmi Szolgálat adatai szerint 2018-ban összesen 14 002 megkeresés érkezett az egészségügyi ellátással kapcsolatban – 2014 óta nagyságrendileg ugyanez a szám –, a panaszok többsége a betegjogi képviselőkhöz futott be, 423 esetet a hatóságoknál, mintegy 600-at pedig a kormányhivataloknál kezeltek - tudósított az előadásról a A legtöbb megkeresés a közép-magyarországi régióból érkezik, azonban országszerte elsősorban a járóbeteg-szakellátók munkájára panaszkodnak a betegek.
Ignácz Péter betegjogi képviselő szerint legalább harminc-negyven százalékkal több a panaszos beteg az egri kórházban, mint az ózdi, kazincbarcikai, edelényi, izsófalvi, gyöngyösi vagy hatvani intézmények esetében. A Népszabadság által megkérdezett szakorvosok szerint az eset nem egri probléma, legfeljebb itt dőlt be látványosan az egészségügyi rendszer. Az egri kórház ugyanis egyre nagyobb ellátási területet kapott az elmúlt években, ehhez azonban nem rendeltek hozzá sem létszámot, sem felszereltséget. Egy másik szerint egyre több ember fog meghalni az egészségügy méltatlan működése miatt, de a kormány az orvostársadalommal a legminimálisabb konzultációra sem hajlandó, s egészen addig nem is fognak lépni, amíg "meg nem vadul a nép".
Gyakorta okoz frusztrációt például, hogy annak ellenére, hogy kapott időpontra érkezik, órákat várakozik a beteg a folyosón. A panaszok rámutatnak az ellátás során tapasztalható kiszolgáltatottságra, a még mindig élő alá-fölé rendeltségi viszonyokra, az ellátási környezet hiányosságaira. Gyakori a reklamáció amiatt, hogy bár a beteg megtette a panaszt, ám annak utóéletéről nem kapott visszajelzést. Azonban az is egyre jellemzőbb, hogy a páciensek egy időben szinte minden fórumon reklamálnak: a szolgáltatónál, a fenntartónál, az ombudsmannál, az éppen illetékes kamaránál, ami Novák Krisztina szerint nem célszerű, és a hatékony ügymenetet sem támogatja. Mindazonáltal a jogvédelmi szolgálat legfőbb célja, hogy a jogi út helyett – ami valamennyi szereplő számára teher – a megbeszélés irányába mozdítsa el a panaszos ügyeket, és ezek nyomán feltárja a rendszerszintű hibákat, hiszen a konfliktusok nem feltétlenül jelentenek szakmai hibát, ám a betegek sokszor nem is a szakmaiságot kérdőjelezik meg, hanem a bánásmódot nehezményezik, és azt szeretnék, hogy mással ne forduljon elő, ami velük megtörtént.
Az orvosok többsége csak egy-egy műszakot látott el, nem teljes munkaidőben dolgozott. Döntésüket nem indokolták, erre jogszabályi lehetőségük van. A betegellátás nem került veszélybe. A megyei tiszti főorvos szerint jelenleg nincs olyan helyzet, amely beavatkozást igényelne. Tóth Károly, az egyik távozó orvos több közösségi portálon is hozzászólt a távozásuk okait taglaló írásokhoz: "Sajnos nem jókedvünkben álltunk fel. Sajnos nem azért, mert jobb helyre mentünk. Szerettünk ott dolgozni, szerettünk ott lenni. Én is nagyon sajnálom, de a hazugságokat nehezen tolerálom. Fáj, nagyon fáj. Minden nap gyötrődöm a történteken. Hiányzanak a munkatársaim, hiányzik a munkám, hiányzik az a jó érzés, hogy valakin segíthettem. Remélem, hogy minél hamarabb megnyugszik a háborgó tenger az ott dolgozók és a betegek érdekében. Remélem, hogy hosszú távon haszon is fog mindebből születni" – írta. Ki hazudik? Szerinte az igazgató valótlanságokat állít. Nem hat, hanem tizenkét orvos mondott fel. Nem 1-1 műszakot vittek el, hanem lényegesen többet, van köztük több olyan is, akik 18-20 műszakban dolgoztak ott havonta.
Ezért jó lenne, ha perek helyett mediáció során születne egyezség a felek között, azonban az elmúlt években közvetítői eljárás egyáltalán nem volt az egészségügyben. Az Integrált Jogvédelmi Szolgálat – továbbvíve az OBDK korábbi feladatát – a határon átnyúló egészségügyi ellátás nemzeti kapcsolattartó pontja, mesekönyveket ad ki a gyermekjogokról, és interaktív országos vetélkedőt szervez betegjogi témában egészségügyi szakiskolásoknak – mondta el Novák Krisztina, megemlítve azt is, hogy egyre több beteg fordul a médiához az őket az ellátás során ért jogsérelmek miatt, mert úgy érzik, csak ott találnak megoldást a panaszukra. Míg Novák Krisztina erről a lehetőségről leginkább lebeszélné az érintetteket, nagy kérdés, hogy a 18 betegjogi képviselő hatékonyan tudja-e képviselni valamennyi magyar beteg jogait.
Kórházunk a betegjogok messzemenő tisztelete és figyelembevétele mellett végzi gyógyító munkáját. A betegnek joga van az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan hozzáférhető és megkülönböztetés nélküli egészségügyi ellátáshoz. A betegek jogai: 1. Az egészségügyi ellátáshoz való jog 2. Az emberi méltósághoz való jog 3. A kapcsolattartás joga 4. Az intézmény elhagyásának joga 5. A tájékoztatáshoz való jog 6. Az önrendelkezéshez való jog 7. Az ellátás visszautasításának joga 8. Az egészségügyi dokumentáció megismerésének joga 9. Az orvosi titoktartáshoz való jog 10. Az orvosi kezeléssel, ellátással kapcsolatos panasz kivizsgálásának joga A pszichiátriai és a fertőző betegek jogai a fentiektől korlátozottabbak. A betegjogok és kötelezettségek 1997. évi Egészségügyi törvényi részletes szabályozását megtekintheti az osztályos nővérszobában. Ha betegeinknek vagy a családtagoknak mégis panaszuk van, jogaik érvényesülésével vagy a kórházi ellátással kapcsolatban, azt a betegjogi képviselőnél, az ügyvezető főigazgatónál, az orvos igazgatónál, az ápolási igazgatónál, az intézeti jogásznál egyaránt jelezhetik.