firearmstands.com
Brazília: a kapitány elárulta, mit mondott neki a mutogató Messi Mint arról beszámoltunk, Lionel Messi góljával Argentína 1–0-ra legyőzte a brazil labdarúgó-válogatottat Szaúd-Arábiában, felkészülési mérkőzésen, az argentin klasszis pedig a pályáról csitítgatta a brazilok szövetségi kapitányát. Most pedig az is kiderült, mit mondott a Barcelona támadója. Galéria: Rodrygo és a többiek – 400 milliós álomcsapat, 0 válogatottság Egy hétre leállt a nemzetközi klubfutball, a válogatott mérkőzések kerültek előtérbe. A Transfermarktot segítségül hívva olyan labdarúgókat gyűjtöttünk össze, akik még várnak arra, hogy magukra ölthessék a címeres mezt, miközben klubjukban már bizonyítottak. A becsült piaci árak alapján összeállított álomcsapat összértéke kis híján 400 millió euró. Ahogy összeállításunkból is kiderül, a világbajnok francia nemzeti együttesbe a legnehezebb bekerülni, de Brazíliában és Spanyolországban sem könnyű kiharcolni a meghívót. Olyan labdarúgókat gyűjtöttünk össze, akik még nem mutatkozhattak be hazájuk felnőttválogatottjában, de posztjukon a legértékesebbek közé tartoznak a Transfermarkt adatai alapján.
Tite szövetségi kapitány kihirdette a brazil labdarúgó-válogatott keretét a hazai rendezésű Copa Américára. A Real Madrid tehetsége, Vinícius Junior kimaradt a 23 fős keretből, hasonlóan csapattársához, Marcelóhoz, és a liverpooli Fabinhóhoz. A 46. Copa Américát – melyet Magyarországon a Sport Tv közvetít – 2019. június 14. és július 7. között rendezik meg Brazília öt városának hat stadionjában. 46.
^ Minden hétköznap, összegyűjtjük az elmúlt 24 óra legfontosabb történéseit, szombat reggelente pedig az elmúlt hét legérdekesebb cikkei várnak postaládádban. Feliratkozom a napi hírlevélre Feliratkozom a heti hírlevélre Hozzájárulok, hogy a Central Médiacsoport Zrt. hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával. Az adatkezelés részletei » ^ Kedves Olvasónk! Már csak egy kattintásra van szükség, hogy megerősítsd feliratkozási szándékodat! Amennyiben nem kapod meg megerősítő e-mailünket, kérünk, ellenőrizd a levélszemét mappádat.
Döbbenetes felajánlást kapott Szilágyi István özvegye Trombózis, ízületi fájdalom, görcsök: ezt okozza a hidegfront Kánikula: miért kell jobban figyelniük a cukorbetegeknek?