firearmstands.com
Pár órával később, jól látható, hogy sötétebb az arcom és megjelentek a pattanásaim (a diszkó dömb fejem sajnos nem látszik a fényviszonyok miatt) A fejem egy konkrét diszkó gömb volt, azért a L'Oréal Infallible Matte alapzónál nem néztem így ki pár óra után és nem is kellett állandóan javítani a sminkemen, mert elkezdett lefolyni a fejemről. Úgy gondolom, hogy ez alapozó az én bőrtípusomnak nem jó a nyári időszakra. Szerintem tavasszal/ősszel/télen imádni fogom, és jó barátok leszünk, de most úgy érzem, hogy nekem, az én bőrömnek ez az alapozó sajnos nem vált be. Igen, visszatérhetnénk a L'Oréal alapozómhoz, viszont ki szerettem volna próbálni valami új dolgot, amit még nem használtam, mivel nem szeretek nagyon sokáig egy terméket használni, a L'Oréal-t szerintem már vagy két éve használom (persze nem egy tubust:D). És most jön a funny part a képekből (ha a fejem eddig nem volt az, tényleg nagyon bad hair meg minden bad day volt) Összefoglalva szerintem mindkét oldalon vannak érvek a termékkel kapcsolatban.
/ pár órával alapozás után / Ami hátrány, hogy csupán 4 féle színben elérhető, és azokból sem található meg mindegyik egy helyen, illetve van egy piros pontos inci összetevője, mégpedig az illatanyag, ami köztudottan az egyik leggyakoribb allergizáló szerek egyikre, tehát ezt érdemes észben tartani. Illetve időnként nehéznek érzem tőle a bőrömet. Akinek alapvetően nincsen sok bőrhibája, és szép, tiszta arcbőre van, egy könnyedebb, légáteresztőbb alapozó jobb választás lehet. Én összességében nagyon elégedett vagyok, nálam abszolút újravevős, ha csak addig nem akad a kezeim közzé valami még jobb, bár ár-érték aranyban szerintem verhetetlen, nem csoda, hogy annyian szeretik. Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod. Csatlakozz Te is az I/llegal Beauty facebook oldalához, hogy ne maradj le semmi izgalmasról! Köszönöm, hogy olvasol, várlak vissza! :)
Szerintem nem mondok újat azzal, hogy imádom az alapozókat, és ha valamit nagyon sokan dicsérnek, akkor előbb-utóbb muszáj kipróbálnom. Nem volt ez másképp a Catrice - akkor még - újdonságával sem, egy időben a csapból is ez folyt, ráadásul épp nagyon jó áron tudtam hozzájutni a Rossmann őszi 33%-os dekorkozmetikai akciója kapcsán. Igen, múlt szeptember óta próbálom összerakni róla a posztot, később ki is fejtem, hogy miért. A csomagolás ahhoz képest, hogy egy viszonylag pénztárcabarát drogériás alapozóról beszélünk szerintem hihetetlen szép és letisztult, és bár valódi üvegből készült, mégsem érzem úgy, hogy vitrinben kéne tartanom. A pipettás megoldás is tetszik, valóban annyit lehet adagolni belőle, amennyire szükségünk van, és bár néhol hallottam, hogy fektetve tárolva hajlamos folyni, én nem tapasztaltam ilyesmit. Használat előtt alaposan felrázandó, az állaga pedig hihetetlen folyékony, már-már vízszerű. Az enyém a legvilágosabb, 010 Light Beige árnyalat, amivel az első időkben alaposan meggyűlt a bajom, mert a színek mind sárgás tónusúak, és hajlamosak oxidálódni, éppen ezért néhány használat után el is tettem a fiókba, mert szinte naponta változott, hogy éppen tudom-e hordani.
Újdonságok A szezon legkiemelkedőbb darabjai
A kozmetikai iparban főként a "felszívó" (absorbent) tulajdonságáért használják, képes ugyanis az izzadságot és az olajat felszívni a bőrről. Sűrítő anyagként is használatos. Egy alumíniumból előállított mesterséges összetevő, ami a CosIng besorolása szerint átlátszatlanná tevő, bőrvédő, vízmegkötő és sűrűség szabályozó anyagként használnak. A gyakorlatban az összetevőt az INCIDecoder szerint sokkal inkább pigment technológiákban használják: egyrészt a Titanium Dioxid -on védőréteget képez, ami stabilabbá teszi a fényvédőt, másrészt "fordítva" használva (vagyis nem bevonóanyagként, hanem alapanyagként, amit másik pigmenttel bevonnak) növeli a pigmentek színezőképességét. Oldószerként és sűrűség szabályozó anyagként használt szerves vegyület. Gomba és baktérium ellenes hatású tartósítószer, melyet 0. 6%-os vagy az alatti koncentrációban használnak. Természetes eredetű só, mely antimikrobiális tulajdonságai miatt tartósítószerként használt összetevő. Képes megakadályozni a mikroorganizmusok növekedését és szaporodását, így védi a kozmetikumokat a megromlástól.
Mindig trendi, minőségi és elérhető árú. Ez a Catrice, amely egy beauty trendről sem feledkezik meg! Biztos lehet benne, hogy a Catrice termékek segítségével játszva érheti el a világ híres divatbemutatóit idéző megjelenést. A Catrice lelke Christina Oster-Daum – egy igazi hölgy, akinek világos elképzelései voltak a saját márkájáról: minőségi kozmetikumok, amelyeket valóban bármelyik nő megengedhet magának, mert mindenki megérdemli a szépség érzését. Ezért látta meg 2004-ben a napvilágot az első Catrice alapozó, az első Catrice szempillaspirál és az első Catrice púder és a tökéletes sminkek további elengedhetetlen kellékei. A Catrice sminktermékek nemcsak a kiváló minőségre, hanem a szépségipar trendjeinek figyelésére is nagy hangsúlyt helyeznek. A német márka legkedveltebb termékei közé tartozik a magas fedésű, de természetes hatású Catrice HD Liquid Coverage alapozó, a minden tökéletlenséget elrejtő Catrice Liquid Camouflage korrektor, vagy a Catrice Matt All Plus mattító púder. Említést érdemel a Catrice 1 Minute Face Perfector enyhén színezett alapozó bázis, a közkedvelt Catrice More Than Nude körömlakk, vagy a változatos színekben elérhető Catrice rúzs.
A nnak ellenére, hogy régen nagyon sok Catrice terméket vásároltam, az utóbbi 1-2 évben szinte semmit nem vettem tőlük. Ez egyáltalán nem volt tudatos, egyszerűen csak nem találtam olyat, ami annyira megmozgatott volna, hogy végül meg is vásároljam. (Azért azt hozzáteszem, hogy ez a többi márkára is igaz. ) A HD Liquid Coverage alapozó körül viszont akkora felhajtás volt minden blogon és a Krémmánián is, hogy végül a kedvező ár és a kíváncsiság miatt megvettem. Azt már valószínűleg a címből is kitaláltátok, hogy nagyon megszerettem ezt az alapozót, viszont ha kíváncsiak vagytok arra, hogy pontosan miért is lett a kedvencem, mindenképpen olvassatok tovább. Alapozókkal kapcsolatban azt már többször is mondtam, hogy nem szívesen vásárolok drogériás darabot, mert annyi pénzt dobtam már ki az ablakon a rosszul kiválasztott színek miatt, hogy az valami elképesztő. De a folyamatos készlethiány és a nagy hype miatt végül beadtam a derekam, és vagy egy fél órányi swatcholgatás után elhoztam a 030-as Sand Beige árnyalatot.
5/9 Sunshinedoll válasza: Tutira létezik még, pár napja láttam, viszont szánalmasan kevés a színválaszték:D Nekem van egy, száraz bőrre nem a leg-fszább. 20:15 Hasznos számodra ez a válasz? 6/9 anonim válasza: Első vagyok, itt az idén kifutó Catrice termékek listája, és ez az alapozó nincs köztük, tehát az eladónak nem volt igaza: [link] Tényleg csak arról van szó, hogy most elég népszerű lett, mert olcsó, és ahogy olvastam krémmánián, jó is, ezért van kifosztva minden Rossmann. 21:14 Hasznos számodra ez a válasz? 7/9 anonim válasza: Nem ez az alapozó megy ki, hanem egy másik. Esetleg netről tudsz rendelni. A rosszmann weboldaláról. :) 2017. 3. 17:19 Hasznos számodra ez a válasz? 8/9 anonim válasza: rossmann* Bocsi autokorrekt. 17:19 Hasznos számodra ez a válasz? 9/9 anonim válasza: Nagyobb városokban lehetetlen találni gyakorlatilag. Én nalunk mindig talalok meg 1-2 darabot beloluk 10 es arnyalatbol sosem de nekem ugy is a 20 as jo abbol mrg mindig talalok legalabb 1 et 2017. nov. 4. 21:09 Hasznos számodra ez a válasz?