firearmstands.com
Az emelt szintű nyelvi képzéshez a tanári kar összetétele adott. Az intenzív matematika oktatás [ szerkesztés] Az intézményben évek óta igen hatékonyan működik az intenzív matematikaoktatás, mely oktatási forma kialakítását a városi igény tette szükségessé. Hatékonysága megmutatkozik az elért versenyeredményekben és a továbbtanulók közül a felvettek arányában. Ezen képzés folytatása továbbra is indokolt, hiszen a matematika nagyon sok szakterületen alkalmazott tudományként szerepel, következésképpen az ilyen irányú továbbtanulók számára többletet nyújt és elősegíti a sikeres felvételi vizsga elérését. Diákélet [ szerkesztés] Gólyanap Szalagavató Christmas Party ODN (Országos Diáknap) Német farsang Éneklő osztályok Fordított nap Egészségügyi és sportnap Ballagás Partneriskola [ szerkesztés] Nagy István Művészeti Líceum ( Csíkszereda, Románia) Források [ szerkesztés] Kossuth Lajos Gimnázium honlapja A Kossuth Lajos Gimnáziumról Cegléd város hivatalos honlapján
A négyévfolyamos képzés [ szerkesztés] A, B emelt szintű nyelv vagy matek 4 év Az emelt szintű nyelvi képzés [ szerkesztés] Egy élő idegen nyelv középszintű tudása legtöbb esetben elengedhetetlen feltétele a munkavállalásnak, a felsőfokú tanulmányok megkezdésének és a végzettség megszerzésének. Az elmúlt évek során az iskola kiemelkedő eredményeket ért el az idegen nyelvek tanítása terén. Továbbra is folytatják az angol, illetve német emelt szintű nyelvoktatást egy osztályban. Tervező munkájukban segít az általános iskolák jó alapozó munkája német és angol nyelvből. Négy éven át az e képzésben részt vevő tanulók magasabb óraszámban, csoportbontásban tanulják az idegen nyelveket. Az emelt szintű nyelvi képzés során a diákok emelt szintű idegen nyelvi érettségire kapnak felkészítést. E profil célja, hogy a tanulók tanulmányaik befejezésére középfokú nyelvvizsgával rendelkezzenek. Ezt a képzési formát csak olyan tanulók választhatják, akik az általános iskolában legalább 4 éven át tanulták a választott idegen nyelvet.
Hogyan vehetem át a megrendelt termékeket? Lehetőség van személyes átvételre telephelyünkön (Dunakeszi Fóti út 74 /F alatt) Kérhet kiszállítást is ennek költsége 2000Ft. Postai átvétel: 1850Ft. Szállítási idő: 2-3 munkanap. Utánvéttel fizeti a ámlaküldés e-mailben a feladás napján történik.
Iskolai értesítők, Cegléd - Állami Kossuth gimnázium Állami Kossuth gimnázium, Cegléd, 1940 BÜDAPESTVIDÉKI TANKERÜLET A CEGLÉDI M. KIR. ÁLLAMI KOSSUTH-GIMNÁZIUM (VII. —Vili. OSZTÁLY REÁLGIMNÁZIUM) ÉVKÖNYVE AZ 1940—41. ISKOLAI ÉVRŐL. AZ ISKOLA FENNÁLLÁSÁNAK XLII. ÉVE. SZERKESZTETTE: Dr. HALÁSZ GYULA IGAZGATÓ. CEGLÉD. 1941. KIADTA AZ ISKOLA IGAZGATÓSÁGA. CEGLÉD. III KÉR., RÁKÓCZI-ÚT 46. TELEFON: 188. Next Elrendezés Igazítás Forgatás Oldalképek Tartalomjegyzék
Intézmény vezetője: Gulyás Zoltán Beosztás: intézményvezető Email: Telefon: 53/500-525 Mobil: Fax: 53/500-625 Alapító adatok: Emberi Erőforrások Minisztériuma Alapító székhelye: 1054 Budapest, Akadémia utca 3. Típus: állami szervezet Alapító okirat kelte: Budapest, 2017. 09. 01. Jogutód(ok): Jogelőd(ök): Ellátott feladat(ok): 4 évfolyamos gimnáziumi nevelés-oktatás, 8 évfolyamos gimnáziumi nevelés-oktatás Képviselő: Fodor Gábor tankerületi igazgató +36 (53) 795-229 Sorszám Név Cím Státusz Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. Aktív
Könyvtár [ szerkesztés] Bár a könyvek gyűjtése a gimnázium alapítási évétől (1899) elkezdődött, mégis az 1903-as év a könyvtár születési-alapítási éve. Ezt indokolja a könyvek mennyiségi mutatója, az önálló könyvtári helyiségek átadása, a tanári és az ifjúsági könyvtár szétválása és a könyvtárőrök megbízása. A könyvtár állománya 2009-ben 45 877 darab volt. A könyvtár az iskola központi helyén fekszik, bejárata az iskola főbejáratával szemben, az emeletekre felvezető főlépcső félemeleti fordulójából nyílik. Oktatási programok [ szerkesztés] A nyolcévfolyamos képzés [ szerkesztés] Betűjel D Rövidítés nyolcosztályos Képzési idő 8 év A helyi pedagógiai program kialakításában figyelembe vették az évtizedek alatt kialakult oktatási hagyományokat, az általános iskolák igényét és a városi nevelési-oktatási tervben elfogadott és támogatott elképzeléseket. A gimnáziumban 1948-ig (49 éven át) a nyolcosztályos képzési forma volt kizárólagosan jellemző. 1993-ban indították újból az első osztályt ebben a képzési formában.
Egyre több diák nyer sikeres felvételt a környező településekről ebbe az iskolatípusba. Az iskolában 17 éve működik nyolcosztályos képzés, amelyben kiemelkedő szerepe van az idegen nyelveknek. Cél, hogy a képzés folyamán az első nyelvből előrehozott érettségit vagy, és sikeres középfokú nyelvvizsgát tegyenek a tanulók. A nyolcosztályos képzés segítése érdekében vezették be az Erdei iskola néven ismert új, oktatásszervezési formát. Ez azt jelenti, hogy a hatodik évfolyamban a tanév szerves részeként tavasszal, egy időre a természeti környezetbe helyezi ki az iskola a tevékenységét. A tanítási feladatokhoz kapcsolódva, a helyhez és a gyerekek kondíciójához igazodva határozza meg programját. Didaktikailag is újat hoz ez a forma, amennyiben a megismerési folyamatokat az élet természetes integráltságára építi fel, és időlegesen feloldja az iskola hagyományos tantárgyi rendszerét. A projekt központjában az Erdei iskola helyszíne, környezete áll. Az ötévfolyamos képzés [ szerkesztés] C nyelvi előkészítő 5 év A XXI.
A tartalmak könnyebb személyessé tétele, a hirdetések személyre szabása és mérése, valamint a biztonságosabb használat érdekében cookie-kat használunk. Az oldalra való kattintással vagy tartalmának megtekintésével elfogadod, hogy cookie-k használatával gyűjtsünk adatokat a Facebookon és azon kívül. További tudnivalókat, például a beállítási lehetőségek ismertetését itt találod: A cookie-k használatáról szóló szabályzat.
Kossuth Lajos Gimnázium Alapítva 1899 Hely Magyarország, Cegléd Típus gimnázium Oktatók száma 49 fő (2009/10) Tanulólétszám 684 fő (2009/10) Igazgató Gulyás Zoltán OM-azonosító 032549 Elérhetőség Cím 2700 Cegléd Rákóczi út 46. Elhelyezkedése Kossuth Lajos Gimnázium Pozíció Pest megye térképén é. sz. 47° 10′ 37″, k. h. 19° 47′ 59″ Koordináták: é. 19° 47′ 59″ A Kossuth Lajos Gimnázium weboldala A Kossuth Lajos Gimnázium egy ceglédi középiskola, amelyet 1899 -ben alapítottak. Története [ szerkesztés] A Kossuth Lajos Gimnáziumot 1899-ben alapították Cegléd város polgárai. Dobos János városi mérnök nagy összegű alapítványából és a ceglédiek önkéntes adományából épült meg 1903-ban Pártos Gyula tervei alapján az iskola, amely máig is Cegléd város egyik legszebb középülete. Akkoriban 12 osztályra tervezték, ma szűkösen 22 osztályt is tudnak foglalkoztatni, mivel 1974 és 1980 között jelentős belső átalakítással sikerült erre alkalmassá tenni. Jelenleg a négy évfolyamos gimnáziumi képzés mellett ismét működik nyolcosztályos rendszer is, amelyben 1946-ig az intézményként működött.
századi műveltség elemeiben az idegen nyelv és az informatikai ismeret kiemelt helyen szerepel. Az OM által 2003-ban meghirdetett Világ-Nyelv Program keretében elindított nyelvi előkészítő évfolyammal bővített oktatási kínálatuk e két területen nyújt intenzív képzési lehetőséget. Pest Megye Önkormányzata 246/2003. (09. 26. ) számú közgyűlési határozata engedélyezte az intézménynek a 2004/2005-ös tanévtől kezdődően a nyelvi előkészítő osztály indítását. Pest Megye Önkormányzata engedélyezte az iskolának 2006/2007-es tanévtől kezdődően két nyelvi előkészítő osztály indítását. A nyelvi előkészítő osztály célja a célnyelvből előrehozott középszintű érettségi (és) vagy középszintű nyelvvizsga letétele. A második idegen nyelvből a 13. évfolyam végére középszintű érettségi követelmény szintjének elérése. A 12-13. évfolyamban harmadik európai uniós nyelv indítása, informatika tantárgyból az ECDL vizsga legalább 7 moduljának megszerzése és az előrehozott középszintű érettségire való felkészítés, a 12-13. évfolyamon emelt szintű érettségire való felkészülés a négy évfolyamos képzésben biztosított tantárgyakból.