firearmstands.com
Nem volt egységes az állásfoglalás: volt, aki nem mert véleményt formálni, volt, aki kimondottan ellenezte, és olyanok is megszólaltak, aki egyetértettek a H1N1 oltás beadásával a kismamák kapcsán. A hazai orvos-gyógyszerész szakma az influenza elleni oltást inkább az idősebbeknek, legyengült szervezetű embereknek javasolja, akik gyakran esnek bele az influenzába, illetve ha olyan helyen dolgoznak, ahol potenciálisan ki vannak téve ennek a fertőzésveszélynek. Gyerekeknek jellemzően javasoljuk, ugyanakkor babáknak nem igazán. Szl: Melyek azok a tipikus higanyszármazékok, amelyek a védőoltásokban megtalálhatók? Ha egy laikus anyuka kezébe veszi a gyógyszeres dobozt, akkor hogyan tudja leellenőrizni, hogy az adott gyógyszer melyik összetevője higanyszármazék és melyik nem az? Dr. Szabó Júlia: Csak a tiomerzál ilyen összetevő. A fenil-higany-borát (phenylhydragyrum-boricum) is higany tartalmú tartósító, de az nincs már forgalomban. Szl: Mit kell tudni a hazai influenza elleni védőoltásokról?
Bár tudjuk, hogy a téma teljes körbejárása nagyon messzire vezetne, azért mi megkérdeztük a Szülők Lapja házi szakértőjét, dr. Szabó Júlia gyógyszerészt, hogy pánikkeltésről vagy valós aggodalomról lehet-e szó? Szülők Lapja (Szl): Léteznek hazánkban olyan felnőtteknek és gyerekeknek kifejlesztett oltások, amelyeket higannyal vagy annak bármelyik vegyületével tartósítanak? Az interneten egymásnak teljesen ellentmondó állításokat lehet erről olvasni. Van olyan fórum, amelyik azt írja, hogy ilyen már régóta nincs, és olyan is akad köztük, amelyik azt hangoztatja, hogy ezek hazugságok. Mi erről a véleményed? Dr. Szabó Júlia: Az injekcióknál bizonyos esetekben szükség van mikrobiológiai tartósításra. Ilyen tartósítószer a tiomerzál is. Más tartósítószerek is léteznek, de csak ez az egy a szerves higany származék. Fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy, ha valami tartalmaz higanyt, vagyis higany származék, az nem maga a higany! A kettő nem keverendő össze. Nem ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezik.
Dr. Szabó Júlia: Magyarországon három fajta influenza elleni vakcinát lehet beszerezni - ezek mindig az adott szezonra összeállított törzseket tartalmazzák, így évente új készül. A Fluarixban (gyártó: GlaxoSmithKline Kft. ) és a Vaxigripben (gyártó: Sanofi Pasteur) nincs tiomerzál, a Fluval AB -ban (gyártó: Fluart Innovative Vaccines Kft. ) van tiomerzál, de erre a Fluval AB betegtájékoztatójában külön fel is hívják a figyelmet: "A Fluval AB tiomerzált tartalmaz. Ez a készítmény tartósítószerként tiomerzált (szerves higanyvegyület) tartalmaz, s előfordulhat, hogy Ön vagy gyermeke allergiás reakciókat észlel. Amennyiben Ön vagy gyermeke allergiás, tájékoztassa erről orvosát! " Szakértő a témában: dr. Szabó Júlia gyógyszerész Fotó: Pixabay Érdekesnek találtad ezt a cikket? Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre.
Emellett gyakori kézmosással, zsúfolt helyek és influenzás betegekkel való érintkezés elkerülésével mindannyian tovább csökkenthetjük a megbetegedés kockázatát addig is, míg megkapjuk az oltást. Az előző évekhez hasonlóan idén is elérhetőek a patikákban különböző – influenza elleni háromkomponensű – hazai és külföldi oltóanyagok, melyek vénykötelesek. Áruk gyártótól függően 1-4 ezer forint között mozog.
A legveszélyeztetettebb csoportok a gyermekek, a krónikus betegségben szenvedők, várandós kismamák és az egészségügyi intézményekben dolgozók. Zárt közösségekben a vírus gyorsabban terjedhet, ezért veszélyeztetettek az iskolába, óvodába, bölcsődébe járó gyermekek is. Az influenza megelőzésére a jelenleg rendelkezésünkre álló módszerek közül a védőoltás a leghatékonyabb. A klinikai vizsgálatok és az eddigi tapasztalatok szerint az új influenza elleni vakcina lehetséges mellékhatásai (bőrpír, enyhe végtagfájdalom, enyhe fejfájás) sokkal ritkábban fordulnak elő, mint az influenza megbetegedés során kialakuló lehetséges súlyos szövődmények (tüdőgyulladás, légzési nehézségek). Az új influenza elleni védőoltás alkalmazását valamennyi mértékadó nemzetközi szakmai szervezet ajánlja. A védettség az oltást beadását követő 2 héten belül fejlődik ki és több hónapig tart. Új influenza oltás és terhesség A várandósok a leginkább veszélyeztetett csoportok közé tartoznak: az eddigi nemzetközi vizsgálati eredmények szerint várandós nők esetén 4-7-szer gyakrabban fordul elő súlyos lefolyás, szövődmények és kórházi kezelés.
Új influenza oltás és szoptatás Szoptatás ideje alatt a védőoltás beadható, sőt a 12 hónap alatti csecsemők védelmére a környezetükben élők beoltása javasolt. A védőoltás után az anyai szervezet által termelt ellenanyagok bejutnak a csecsemő szervezetébe is az anyatejen keresztül, így a baba is védettebbé válik a fertőzéssel szemben. Új influenza oltás kisgyermekeknél A gyermekek szintén a veszélyeztetettek közé tartoznak, amit súlyosbít az is, hogy a fertőzések zárt közösségekben (bölcsőde, óvoda) könnyebben és gyorsabban terjednek. A kisgyermekek beoltása egy éves kortól javasolt, az 1-3 éves gyermekek a combba, a 3 év felettiek a felkarba kaphatják az oltást. Az egy év alatti, be nem oltott kisgyermekek védelmére javasolt a velük egy háztartásban élők oltása. Hogyan lehet hozzájutni az oltáshoz, és kinek jár térítésmentesen? A vakcinát a háziorvos, a házi gyermekorvos, az iskolaorvos vagy a foglalkozás-egészségügyi orvos írja fel a páciens kérésére. Miután a gyógyszertárban kiváltottuk az oltást, a felíró orvoshoz kell visszamenni vele, aki beadja azt.