firearmstands.com
Egy kis részlet: Voltak benne aranyos idézetek: "- Nahát! – sóhajtotta Mrs. Penny egy székre huppanva. – Nem vert ilyen hevesen a szívem azóta, hogy annak idején Szent Iván éjjelén azt lestem, ki lesz a jövendőbelim! – Már pedig az jó néhány éve lehetett, ha már így mondja – felelt rá a fuvaros, anélkül hogy felemelte volna tekintetét a kupáról, amelyet éppen töltögetett. " "Dick azon tűnődött, vajon miért veszítik el az ábrándosságukat a házasemberek, és biztosra vette, hogy ha egyszer feleségül veheti ezt a drága, képtelenül szép Fancyt, ők soha nem lesznek olyan szörnyen gyakorlatiasak, és olyan elzárkózók a szenvedélytől, mint az anyja és az apja. A legkülönösebbnek mégis azt találta, hogy minden házaspár, akit ismer, éppen olyan tartózkodó, mint az ő szülei. " "Mint minden jó feleség, akármennyire is szerette békeidőben kötni az ebet a karóhoz, ha a férjnek ellent kellett mondania – és ez persze vice versa is igaz volt –, háborúság idején szívből egyetértett vele. " "Hát igen, a feleségek a társadalom legbosszantóbb részét képezik, mert bár sosincs igazuk, alapvetően sohasem tévednek. "
"Ha nősülésre adod a fejed, vedd el az első tűrhető lányt, aki az utadba akad – ő is éppolyan jó, mint bárki más. Alapjában véve mind egyforma, csak a cicoma más rajtuk. " Viszont kihívás teljesítésekhez remek darab;) >! Sephrenia 2012. december 18., 06:46 Nem tetszett. Tudom, h a XIX. században íródott, de akkor is rendkívül vontatott. Hosszú időt ölel fel, de szinte semmi nem történik benne. A főszereplővel nem is találkozunk a könyv feléig! Viszont addig is mindenki elsősorban róla beszél. Amikor pedig megismertem, azt kívántam, bár soha ne találkoztunk volna. Annyi hiúság, kacérság és mesterkedés van abban a nőben! És ilyen hatalmas jellemhibákkal is megérdemli a boldog befejezést? Egy naiv ifjú tiszta és feltétlen szerelmét? Szerintem nem. Vagy legalább változhatott volna kicsit… Népszerű idézetek >! worsi ♥ A S P 2014. szeptember 17., 17:05 Ki a fene vette volna a fáradságot, hogy példabeszédeket találjon ki, ha az emberek az igaz történetekből is leszűrték volna a tisztességet és a jó erkölcsöt?
EgyKönyvmoly 2011. szeptember 9., 11:08 A fimbe beleszerettem, ezért is örültem, hogy végre megjelenik a könyv is Nagyon-nagyot csalódtam. A regényben Fancy, egy kacér, sekélyes, idegesítő liba. Érzelmei hevesek, de nem túl mélyek. Ez még nem is lenne olyan hatalmas hiba, viszont a karakterek olyan semmilyenek. Nem hitelesek. Untam az egészet. 12 hozzászólás >! entropic P 2011. április 19., 20:43 Átlagos, kedves, egyszerű regény, amiben csak nagyon ritkán jelenik meg egy kevés a Thomas Hardy-féle keserűségből. Végül is nincs semmi baj ezzel a könyvvel, csak menet közben rájöttem, hogy én sokkal jobban szeretem Hardy késői regényeit, amelyeknek a végén mindenkinek nagyon rossz lesz. >! Szédültnapraforgó 2013. január 30., 18:43 Várólista csökkentés "alkalmából" választottam a könyvet olvasásra és mert kedvelem Thomas Hardy-t. Ez volt tőle a második olvasmányom. Viszont nem voltam elragadtatva tőle, elég bugyuta történet:( Filmverziót láttam pár éve, az nagyon tetszett, még akkoriban határoztam el, hogy el fogom olvasni könyvben is.
Olvasnivaló Ajánlók Írta: Turán Beatrix | 2011. 04. 28. Bizonyára sokan tudják Thomas Hardy ról, hogy jóval a halála előtt befejezte regényírói pályafutását, s az 1895-ben megjelent Lidércfény után már csak verseket publikált. Ennek az volt az oka, hogy a kortárs kritikusok és olvasók túlságosan szókimondónak és keserűnek találták a szerző késői regényeit, az Egy tiszta nő t és a Lidércfény t, s a kritikák hatására Hardy inkább úgy döntött, hogy a továbbiakban nem jelentet meg regényeket. A zöldellő fa alatt című regény azonban a szerző pályájának elején, 1872-ben jelent meg, és szinte még teljesen mentes a Hardy későbbi műveire jellemző pesszimizmustól és kiábrándult hangnemtől. A Zöldellő fa alatt bájos, egyszerű, helyenként enyhén ironikus szerelmi történet, amelyben a szerző szinte végig idillikus képet fest egy kis angol falu lakóinak életéről. A történet a csinos és kacér leányzó, Fancy Day körül bonyolódik. Fancy nemrég tért vissza a tanítóképzőből a szülőfalujába, hogy elfoglalja a tanítói állást az iskolában.
Értékelés: 27 szavazatból Thomas Hardy klasszikus művének adaptációja. Erdőkkel körülvett elbűvölő falu Mellstock, ahova tanítónőként tér vissza Day gazda lánya, Fancy. Karácsony napja van, a kis falu templomában a helybéliekből álló falusi zenekar szolgáltatja az ünnepi énekekhez a zenét. Régi hagyomány ez. A szelíd, de határozott és öntudatos lány felbolygatja a kis falu életét. A falu templomában harmóniumon játszik, így a zenekarra nincs szükség többé. Első látásra megtetszik az egyik gazdafiúnak, Dick Dewey-nek, s a vonzalom kölcsönös, de a gazdag földbirtokos, Shiner és a vikárius Maybold érdeklődését sem fogadja közömbösen. Mindhárom férfi feleségül kéri és Fancy-nek döntenie kell, válassza a gazdag házat és birtokot, tegyen eleget apja kívánságának, vagy döntsön az elutazás, a velencei kiküldetés mellett, hiszen a falusiak nem szívlelik, a harmóniumát is elrontották már. Hallgathat-e a viktoriánus Anglia tradíciókkal terhes világában a szívére. Stáblista: