firearmstands.com
Az eljegyzés Miután a szülőknek is bejelentették a fiatalok szándékukat, egy ünnepi alkalmat szerveznek, amelyen a két család találkozik és az ő jelenlétükben húzza egymás kezére az eljegyzési gyűrűt az ifjú pár. Lehet egy ünnepi alkalomhoz (karácsony, születésnap, stb) kapcsolni ezt az eseményt, de bármilyen más időpont is alkalmas lehet. Az eljegyzés alkalmával hivatalosan is bejelentik a fiatalok családjuknak, hogy közös jövőt terveznek, és ennek kifejezéseként gyűrűt váltanak. Ekkor már célszerű megbeszélni az esküvő várható időpontját is. Az eljegyzést legtöbbször a lányos háznál szokták tartani, de gyakran előfordul, hogy egy étteremben szervezik meg az ünnepi alkalmat. Elterjedt szokás az is, hogy a menyasszony szüleinél történik az eljegyzési étkezés, de az italokról a vőlegény szülei gondoskodnak. A vendéglátó szülők mindenképpen ismertessék a meghívott vendégekkel az eljegyzési ebéd, vagy vacsora módját. Az italok bevásárlásánál gondoljanak a gyerekekre is, és semmiképpen ne felejtsék el a pezsgőt, amellyel koccinthatnak a fiatalok boldogságára!
Emiatt hordjuk ezen az ujjunkon a gyűrűt. A jobb kéz-bal kéz kérdése mögött is régi népi hiedelmek bújnak meg. A legenda szerint a gyűrű jobb kézen való viselése az ókori rómaiaktól ered. A bal kéz latin neve "sinister", ami sötét, végzetes, szerencsétlen és baljós jelentéssel bír. A jobb latinul "dexter", ami felkészültséget, készenlétet, képességet jelent. Igazából mindegy, hogy milyen az eljegyzési gyűrű, vagy melyik kézen hordják, a lényeg, hogy miért: a szerelemért, az örökké összetartozásért! A Hári Ékszerkészítő és Ékszerjavító Műhely várja megrendelését. Ékszerkészítés és ékszerjavítás mellett ékszertisztítást is végzünk üzletünkben. Eljegyzési gyűrűk, jegygyűrűk, nyakláncok, fülbevalók és sok más ékszer széles választéka várja látogatóinkat ékszerüzletünkben, műhelyünkben pedig egyedi megrendeléseket is szívesen teljesítünk. Látogasson el hozzánk még ma!
Arra, hogy az eljegyzési gyűrűt melyik ujjon kell viselni igazából nem létezik szabály, viszont minden szokás mögött valamilyen szimbolika bújik meg. A menyasszony az esküvői ceremónia alatt viselheti az eljegyzési gyűrűt azon a kezén, amelyre a vőlegény felhúzza a karikagyűrűt. A két gyűrű egymásra helyezése jelzi, hogy az eljegyzés házassággá vált. Másik lehetőség, hogy az eljegyzési gyűrűt a nő az esküvő után az egyik kezén, míg a karikagyűrűt a másik kezén viseli. Ez azért is praktikus, mert a két gyűrű nem súrlódik, így nem tudnak kárt tenni egymásban. A harmadik szokás szerint a karikagyűrűt a menyasszony bal kezére húzzák, az esküvői szertartás után pedig az eljegyzési gyűrű a jobb kézről átkerül a karikagyűrű mellé, kísérőgyűrűként. Olyan szokás is létezik, miszerint az eljegyzési gyűrűt az esküvő ideje alatt valamelyik nyoszolyólány őrzi, és a szertartás után adja vissza a menyasszonynak. A gyűrűsujj elnevezés Egyiptomból ered, ahol úgy vélték, hogy kezünk negyedik ujjától egy véna közvetlenül a szívhez vezet.
Ilyenek például a dísztárgyak, vagy egy szép Biblia. Célszerű ültetési rendet készíteni, de ha ilyen nincs is, a fő helyen az ifjú pár üljön egymás mellett, közvetlen mellettük — nem velük szemben! — szüleik. A lánykérés megerősítése, illetve a jegyesség bejelentése történhet a vacsora megkezdése előtt, vagy az ünnepi torta felbontása előtt. Ezt előre meg kell beszélni. A lánykérést mondhatja maga a vőlegény vagy — régi módi szerint — az ô apja. A lány apja pedig — ugyancsak rövid köszöntővel —, áldását adja a frigyre. Ezután következik a pezsgős koccintás és a gyűrű felhúzása, amit a jegyességkor a balkéz gyűrűs ujjra húznak fel, s majd az esküvőn húznak át a jobb kézre. A gyűrű felhúzását csók és tortabontás követi. Mire lehet még jó alkalom az eljegyzés? ♥ a két ifjú szüleinek megismerkedésére ♥ az esküvő megtervezésére ♥ a fiatalok egymás szüleivel ekkor megihatják a pertut ♥ ettől kezdve anyukának, apukának szólíthatják egymás szüleit (bár manapság már a keresztnevén szólítás is megszokott).
Erre az eseményre az ifjú pár szüleit, testvéreit és nagyszüleit szokás meghívni. Gyakorta előfordul, hogy az örömszülők nem is ismerik egymást, így a bemutatkozásra is jó lehetőség az eljegyzés. A vőlegény virággal érkezzen! Vörös rózsacsokorral, esetleg a lány kedvenc virágaiból összeállított csokorral fejezze ki szerelmét! Köszöntse egy-egy csokorral a két édesanyát, (a vörös rózsán kívül adhat szinte bármilyen virágcsokrot) esetleg a nagymamákat is, valamint udvarias gesztus a többi jelen lévő nőnek is egy-egy szál virággal kedveskedni. A virágot már az érkezéskor az ajtóban át lehet adni, nem kell vele feltétlenül megvárni a lánykérést. Ha étteremben történik az esemény, a virágajándékozásra ugyanazok a mérvadóak. Először természetesen a fiatal párnak és szüleiknek illik megérkezni, majd azután a többi vendégnek. A meghívottak a menyasszonynak vigyenek virágot, eljegyzési ajándékként pedig valami lényegesen csekélyebbet, mint az esküvőn, de mindenképpen valami olyat, ami az ifjú párnak közös ajándék.