firearmstands.com
Új videó került elő a dunai hajóbaleset pillanatairól - 444 Olvasónk, F. küldte el nekünk a Youtube-ra ma felkerült, hét perces videót, ami a Jászai Mari téri hajókikötő egyik ipari kamerájával készülhetett szerdán este. A felvételen látszik, ahogy a Hableány sétahajó és a Viking Sigyn szállodahajó nagyon szorosan egymás mellett közelít a Parlament irányából a Margit híd pilléreihez. A két hajó néhány pillanatra eltűnik pillér mögött, majd újra látszanak, ekkor a nagyobb hajó már láthatóan tolja a Hableány hátsó részét, ami a víz felé kezd dőlni, pont abban a pillanatban, ahogy kiérnek a kamera látószögéből. A nagyobb hajó ezután lassítani kezd, majd visszatolat a baleset helyszínére, közben látszik, hogy megérkezik egy másik szállodahajó, ami reflektorával kezdi pásztázni a vizet, miközben távolabb, a Parlament felől több kisebb civil hajó érkezik, amik azonnal megkezdik a vízbe esett emberek kimentését. A két hajó május 29-én, szerdán este nem sokkal 21:00 után ütközött össze. A Hableány másodpercek alatt elsüllyedt fedélzetén 33 dél-koreai turistával és a kéttagú magyar személyzettel.
A dunai hajóbaleset felvételein az látszik, hogy az ütközés előtt a Hableány turistahajó befordult a Viking szállodahajó elé, azt követően történt a tragédia - közölte Pál Adrián rendőr ezredes az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján. Az ezredes szerint a videón az látható, hogy folyásiránnyal szembe, északnak tart mindkét hajó, és amikor beérnek a Margit híd két pillérje közé, a Hableány "valamilyen oknál fogva" befordul a Viking elé, a Viking pedig megborítja a kishajót, amely hét másodperc alatt elsüllyed. A 21. 05-kor történt ütközésről tíz perccel később egy betelefonáló értesítette a tevékenységirányító központot, azt követően érkeztek a helyszínre a katasztrófavédelem, a rendőrség, a mentők, a honvédség, az önkéntes tűzoltóságok, a polgárőrség és a vízügyi igazgatóság munkatársai. Az ezredes közölte, amíg a hatóságok szakemberei a helyszínre érkeztek, addig civilek a balesethez közeli hajókról mentették a vízbe esett embereket. A Dunán történt hajóbalesetnek eddig hét halálos áldozatát találták meg, a kimentett hét túlélő dél-koreai állampolgár - közölte Pál Adrián rendőr ezredes az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján.
Tíz-tizenöt percet tudnak a búvárok víz alatt tölteni a jelenlegi körülmények között a Dunában – közölte Márton Róbert katonai búvár az M1 aktuális csatornán csütörtökön. A szakember közölte, optimális körülmények között akár 1, 5-2 órát is tud egy ipari búvár víz alatt dolgozni, de a Duna jelenlegi sodrása és látási viszonyai mellett nem lehet érdemi munkát végezni. A honvédségnél évente 30-40 búvárt képeznek ki, az alapfelkészítés után katonai, ipari jellegű kiképzést kapnak a búvárok. Ekkor megtapasztalják, milyen nulla látási viszonyok és sodrás mellett merülni, és megtanulják az ön- és társmentést is – ismertette. Hozzátette, kifejezetten holttest keresésére nem nagyon lehet felkészülni, olyankor inkább a tapasztalat számít. Kiemelt kép: Mohos Márton /
A halottak közül két áldozatot sikerült azonosítani - mondta el Pál Adrián. Továbbra is 21 eltűnt személyt keresnek, ez most a hatóságok legfontosabb feladata. Az elsüllyedt Hableány turistahajón 35-en tartózkodtak: 22 nő, 12 férfi és egy gyermek. A kapitányon és a matrózon kívül a többiek turisták, illetve idegenvezetők. Pataki Zsolt Gábor tűzoltó ezredes arról beszélt, hogy a Duna teljes déli szakaszán folyik az áldozatok és a lehetséges túlélők felkutatása; felvették a kapcsolatot a szerb hatóságokkal is. A hajóroncs a búvárok számára megközelíthetetlen. A Hableány darabjait daruval hozzák majd fel, hogy ne akadályozza a hajóforgalmat, valamint elképzelhető, hogy több áldozat teste a vízzel elöntött hajótérben rekedt. Jelenleg sem tudnak semmit az elsüllyedt Hableány kapitányáról és matrózáról: állítólag ők is részt vettek a mentésben, de a baleset után nem találták meg őket. Nem is nevezték meg a személyzetet, csak annyit tudni, hogy egy nyugdíj előtt álló, idős kapitány vezette a hajót.
A balesetben heten meghaltak, hét embert kimentettek a vízből, 21-en eltűntek pedig eltűntek a folyóban.
Május 29-én, este 9 óra 15 perckor elsüllyedt a Hableány névre hallgató személyhajó, egy koreai turistacsoporttal a fedélzetén. Egy szállodahajóval ütközött, aminek következtében 7 másodperc alatt a víz alá került. 7 ember hunyt el, 7-en túlélték, és 21 embert még nagy erőkkel keresnek azok közül, akik a Hableány fedélzetén tartózkodtak a tragédia idején. Az elsüllyedt hajót napok óta próbálják felszínre hozni, eddig sikertelenül. Most azonban egy új videó látott napvilágot a szörnyű katasztrófáról. A felvételen jól látható, ahogy a hatalmas kivilágított szállodahajó nekiütközik a kishajónak, majd maga alá gyűri. A videót a Személyhajósok Szövetsége tette fel a videómegosztóra.
Két rögzített kamera is felvette a balesetet. A Hableány nevű hajó csütörtök este 9 és negyed 10 között ütközött egy nagyobb hajóval, a baleset után elsüllyedt. Roncsait a Margit híd lábánál találták meg. A fedélzetén 35, főleg távol-keleti turista utazott továbbá a kéttagú legénység. Hét ember épségben van, egyet újra kellett éleszteni a balesetet követően. Akiket kórházba kellett szállítani könnyebb sérülésekkel, három különböző budapesti intézménybe vitték. Jelenleg 21 embert keresnek még. Egy szakértő szerint a balesetet egyértelműen emberi mulasztás okozhatta. Az általa mondottakat, hogy jó látási viszonyok voltak, valamint a hajók fel vannak szerelve műholdas helymeghatározóval, így négy méteres pontossággal meg tudják határozni a saját és a többi jármű helyzetét, illetve mozgását.
Kollégáinkkal továbbra is az Önök szolgálatában állunk, végezzük közérdekű munkánkat, de ehhez az Önök segítségére is szükségünk lesz. Ahogy olvasóink számíthatnak ránk a nehéz időkben, úgy mi is számítunk olvasóinkra. Kérjük, támogassa a működését, akár egy euró is számít! Köszönjük!