firearmstands.com
FUT A CÉG 2019. - céges eseménysorozat valódi extrákkal 2019-ben 8 fordulós, a legaktívabb cégek, munkahelyi közösségek számára meghirdetett versenysorozatunk. A bőséges kínálat mellett a végső sorrendnél a legalább 4 eseményen résztvevő cégeket értékeljük. A kisebb létszámú vállalatokat is ösztönözzük a legalább 4 eseményünkön való részvételre, hiszen a végeredmény kialakításakor figyelembe vesszük a dolgozói létszámokat, és ezek alapján 5 kategóriában hirdetünk győzteseket. A Fut a cég 2019-es pontversenyének abszolút végeredménye a képre kattintva érhető el. A legalább 4 eseményen részvételi pontot szerzett 63 céget tőlük bekért alkalmazotti létszámadatok alapján a versenykiírás szerint 5 kategóriába soroljuk. Az 5 kategória I-VI. helyezett, legtöbb pontot szerző cégét hívjuk meg és díjazzuk a 2020. január végére tervezett eredményhirdetésen. 2018-as díjátadónk galériája és filmje A CÉGES VERSENYSOROZAT ÁLLOMÁSAI VOLTAK szeptember 28-29. 34. SPAR Budapest Maraton ® Fesztivál (érintett versenyszámok szombaton: Erste Maratonka 2, 5 km, SPAR aloglás 2, 5 km, Riska Minimaraton 5 km, SPAR 4x2 km váltó, vasárnap SPAR Budapest Maraton Párban és a 4 fős Tolle UHT Maratonstaféta) szeptember 8.
Ahogyan a képen is látható, egyszer hátul (itt valaki segítségére lesz szükség), majd elől kell végigsurolnunk a bőrünket, úgy, ahogyan az ábrán látható piros nyilak jelölik. Először kezdjük a lábakon a masszázst, egészen a fej irányába. A mozdulatsort 5 percig végezzük, elől is, hátul is, egy héten két alkalommal, hogy beindítsuk az ellustult nyirokkeringést. Szerző:
Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás Kommentek