firearmstands.com
A feszültséget, hogy a filmben tényleg bármi megtörténhet, Lars von Trier a nevéhez méltóan adja meg a nézőknek. Olyannyira, hogy hosszú percek telnek azzal, hogy az ember rettenetesen szűköl a székében, miközben nemi szervek, meztelen testek, hármasszex és szadomazo szex is látható. Kevés rendező képes a feszítő, fájdalmas érzés keltésére, az undor ilyen mérvű kiváltására a nézőből (Lars von Trieren kívül talán az osztrák rendező, Ulrich Seidl tudja ennyire feszíteni a húrt a szexualitás egészen naturalista, brutális és olykor ironikus ábrázolásával Paradicsom-trilógiájában). Seidl a szexet és szerelmet Kenyában kereső anya szexjeleneteivel érte el azt a hatást a Paradicsom: Szerelem ben, amit Lars von Trier Gainsbourg-Joe kalandjaival. Sok a hasonlóság abban az érzésben, amit mindkét rendező kegyetlenül átad, még úgy is, hogy A nimfomániásban szebb, csinosabb emberek testét látni. A második rész kapott egy kisebb kerettörténetet a nagy egészben, az első képkockákban a nimfomániás főszereplő kislány-énjét láthatjuk, ahogy élete legcsodálatosabb orgazmusát éli meg.
Az ingerküszöb pedig egyre csak emelkedik. A nimfomániás nem retúrjegy a pokolba, megnézni nem extrém teljesítmény vagy sznobéria-bizonyítvány. A nimfomániás a bizonyíték arra, hogy Trier igenis képes minőségi iparosmunkát végezni és nem zavartatja magát, ha egy alkotásából történetesen nem lesz kultfilm. Kövesse a Élet+Stílus rovatát a Facebookon is!