firearmstands.com
A kecskeméti kulturális intézményekkel is szoros az együttműködésünk. Évek óta látogatjuk a Ciróka Bábszínház és a Katona József Színház bérletes előadásait. Intézményünk életében fontos szerepet játszik a szülői munkaközösség. Sok segítséget kapunk tőlük a különböző rendezvényeinkhez (gyereknap, farsang, iskolabál stb. ). Hagyományőrzés még az iskolánkban: Pályaválasztási napok, Egészséghónap, Mikulás, Kézműves foglalkozás, Luca nap, Focikupa, Madarak-fák napja, Tanulmányi versenyek, Halloween-party. Továbbá szeretnénk hagyományt teremteni az úszás oktatás és az erdei iskola megvalósítása terén. Az úszást a mindenkori 4. osztály számára biztosítjuk. A természet közeli-erdei iskola- oktatást pedig az 5. osztálynak
A Mikulás napi vetélkedő, a karácsonyi ünnepség, a farsangi jelmezes felvonulás, műsoros délután igen nagy élményt nyújt gyermekeknek, szülőknek, pedagógusoknak egyarán Évi egy alkalommal kerül sor a szülők és nevelők jótékonysági báljára. Az országjáró kirándulások hagyománya, a Szívügyem az egészségem akció megszervezése hosszú évekre nyúlik vissza. Az iskolai diákönkormányzat fogja össze a házibajnokságokat, rajz- mese – és versmondó versenyeket, vetélkedőket. Lehetőség szerint papírgyűjtési akciókat szerveznek minden tanévben. A különféle szakkörök működése a tanulók egyéni képességeinek fejlesztését szolgálja. A 2015-16. tanévben, iskolánkban a következő szakkörök indultak: angol szakkör 8. osztály Ficsóri Erika biológia szakkör Kántorné Lippai Anita kémia szakkör Markovics Attiláné matematika szakkör 3-4. osztály Bicskeiné Lizák Csilla matematika előkészítő 8. osztály magyar előkészítő 8. osztály Nagyné Barnai Zsuzsanna német szakkör Dr. Jánváriné Bakó Katalin sportkör Boróka népdalkör Marczisné Királyházi Diána A tehetséges tanulók továbbfejlesztését segítik a különféle versenyek, vetélkedők, melyeket az iskolában évente rendszeresen szervezünk.
A környező településekről 21 tanuló jár át iskolánkba. Szeretnénk iskolánkat vonzóvá tenni, hogy minél több tanuló szülője válassza intézményünket. Ennek érdekében pedagógusaink a mindennapi nevelő és oktató munkájukban a következő pedagógiai elveket szeretnék érvényre juttatni: Az iskolában olyan családias légkört kívánunk teremteni, ahol tanulóink biztonságban, jól érzik magukat. Az iskolában a tanulók személyiségének fejlesztése, valamint a tanulók ismeretének, képességeinek, készségeinek kialakítása, bővítése a legfontosabb pedagógiai feladat. Nevelőink szellemileg, erkölcsileg és testileg egészséges nemzedékeket kívánnak nevelni- az iskolalehetőségeinek határain belül-a rájuk bízott gyermekekből.
Küldetésünk: "Intézményünkben a gyermekek teljes személyiségének fejlesztése, valamint korszerű ismereteinek, képességeinek, készségeinek kialakítása és bővítése a legfontosabb pedagógiai feladat. Nevelőink szellemileg, erkölcsileg és testileg egészséges nemzedéket kívánnak nevelni a ránk bízott gyermekekből. " 8 osztályteremben és 2 szaktanteremben (számítástechnika és nyelvi) folyik jelenleg az oktatás. Az angol és német nyelvi órák bontott, kiscsoportos foglalkozások keretében zajlanak. Az informatikai termekben 25 számítógép áll a diákok rendelkezésére. 6 tanteremben található interaktív tábla. Az iskola egyéni arculatát színesíti a néptánc oktatás. A tanulók számára biztosított a katolikus és református hitoktatáson való részvétel. Iskolánkban délutánonként a Líra Zeneiskola oktatói által hangszeres és zeneelméleti oktatáson vehetnek részt a gyermekek. A délutáni foglalkozások keretében választható: tömegsport, kosárlabda, matematika szakkör, informatika szakkör, rajz aerobik, szertorna, karate, szakkör, gyógytestnevelés, és énekkar.
A NAT és az iskolánk programja kiemelten kezeli a közlekedési ismeretek oktatását, ezért nagyon jó az együttműködés a K. O. autós iskolával, akik mint elméleti és gyakorlati tudást adnak tanulóinknak. Iskolánkban egy alsós és egy felsős munkaközösség működik. Szoros kapcsolatot ápolunk településünk intézményeivel, szervezeteivel. A helyi óvodával közös programokat szervezünk, ami már hagyomány. Minden évben iskolanyitogató programsorozattal várjuk a leendő elsősöket. Napi kapcsolatban vagyunk a helyi orvossal, védőnői és gyermekjóléti szolgálattal, rendvédelmi szervekkel, Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálattal. A helyi önkormányzattal a fenntartóváltás óta is jó a kapcsolatunk. A Faluház ad otthont a nagyobb iskolai rendezvényeknek. A községi könyvtárban lehetőség van a könyvtári órák megtartására. A településünk mellett működő idősek otthonában minden évben karácsonyi műsorral köszöntjük a lakókat. Cserében gyermeknapkor tanulóink ingyenesen használhatják az otthonhoz tartozó élmény és termálfürdőt.
Aktuális hírek, események 2019. június 1. "A harmadik csoda" 2. Dobd a kosárba döntő 4. Az Összefogás Napja 6. Balatoni Erzsébet tábor 14. Ballagás 20. Tanévzáró ünnepély 2019. május 10. Határtalanul 2019 20. Fáy Kupa Lövészverseny 2019. április 6. Újra "Angyalok" jártak a Kossuthban 10. Meseszínház 11. Költészet napja 11. Szavalóverseny 15. Agrár Szakma Sztár Fesztivál 2019 16. Holokauszt megemlékezés 17. Családi Nap 2 - "Mozdulj rá! " 29. Speciális horgászverseny 2019. március 13. Márciusi Ifjak vetélkedő 14. Megemlékezés 25. Kosárlabda megyei forduló 27. "Határtalanul" 28. Eredményeink 29. Iskolába csalogató 2019. február 6. Dobd a kosárba 7. Magyar Kultóra Napja 16. Farsang 28. Keresztrejtvényfejtő-verseny 2019. január 17. Magyar Kultúra Napja 2018. december 4. Megérkezett a télapó 6. Az igazi mikulás 10. Kosárlabda Diákolimpia 11. BÚCSÚZÁS 13. Luca nap 17. Családi nap 20. Kossuth nap 2018 2018. november 1. Karácsonyi készülődés 19. Kreatív foglalkozás az Ady Endre Művelődési Házban 26.
Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja a munkát, amit szeretni fog. (Szentgyörgyi Albert) Iskolánkat bemutató kiadvány Iskolánk 1956-ban épült négy tanteremmel és szolgálati lakással. Egyszintes, nagy udvarral és gyakorlókerttel rendelkezett, amely támogatta a mezőgazdasági ismeretek elsajátítását. Folyamatos bővítésekkel, hozzáépítésekkel érte el jelenlegi állapotát. 2006-ig önállóan, majd a szomszéd település Helvécia két iskolájával, és óvodájával, valamint a ballószögi óvodával együtt 2007 óta Helvécia-Ballószög Általános Iskola és Óvoda néven társulásban működött. A 2012/13-as tanévtől kezdve az óvodák kiváltak és Helvécia-Ballószög Általános Iskola néven folytattuk munkánkat. A köznevelési intézményünk hivatalos neve: Helvécia-Ballószög Általános Iskola. Helvécia-Ballószög Általános Iskola Kossuth Lajos Általános Iskolája és címe: 6035 Ballószög, Kossuth Lajos utca 4-6.
"Iskolába csalogató" 30. Utcai váltó futóverseny 2018. október 1. A zene világnapja 5. Aradi vértanúk napja 10. Kirándulás az állatok világnapján 15. Beköszöntött az ősz 18. Honvédelmi, rendészeti vetélkedő 19. 56-os megemlékezés 27. "Csoda a Kossuthban" 2018. szeptember 3. Évnyitó 18. #Sulim pályázat 19. Emlékezés Kossuth Lajosra 21. #Sulim stáb 26. Szakmák Európa-bajnoksága 28. Európai Diáksport Napja CSODA A KOSSUTHBAN A #SULIM pályázatra készül 'Csodálatos világ' című film ide kattintva tekinthető meg.