firearmstands.com
Az előadás időtartama kb. 2 óra, 1 szünet. Hadházi László A Dumaszínház társulatának tagja. hangulat-karbantartó 30 éve a pályán, de ha a nevét hallják, sokan még így is azt hiszik, egy afrikai orvos, pedig Karinthy-gyűrűs humorista. 1971 óta ír, de csak a kilencvenes évek közepétől jelennek meg írásai vicces lapokban. Több könyv társszerzője kollégáival. Nekem 8. /Litkai - Hadházi/ Megint 8. /Litkai - Hadházi/ A Föld kilencvenkilenc legkevésbé ismert csodája /Pataki Balázs - Litkai Gergely - Kovács András Péter - Hadházi László/ Korábban rádiós műsorvezető, de ma már kizárólag a Rádiókabaré szerzője és előadója. Egy-két televíziós produkcióban is feltűnt, majd a Showder Klub nevettetője lett. A Dumaszínház társulatának egyik alapító tagja. Negyvenhetes cipőt hord. Példaképe Malcolm Young az AC/DC ritmusgitárosa. Kőhalmi Zoltán Ibicsoki Zoltán, meteorbecsapódás-emlékhely, gesztenyével megdobált menyasszony, toló uszály, szotyi-vonal. Aki szereti a stand-up comedy műfaját, annak az előző kifejezések olvastán minden bizonnyal beugrik a Dumaszínház egyik legnépszerűbb humoristájának neve.
Újrakezdés Kovács András Péter a korlátozások utáni első két fellépését egy mini roadmovie-ba foglalta. Csak a DumaTV-n! lejátszás Jordan-mánia és cipőkalauz Kiss Ádámmal 20 perc "Úgy vagyok a Jordan-cipőkkel, mint Angelina Jolie az örökbe fogadott gyerekekkel: minden színűből kell egy! " Kiss Ádámról talán már mindenki tudja, hogy Jordan- és cipőmániás. Ebben a videóban még jobban megismerhetitek a Dumaszínház humoristáját és hobbiját. Duma Aktuál Home Office Edition 2020 április | 1. rész 41 perc Áprilisban is összekapcsolódott a Duma Aktuál csapata, hogy a legfrissebb híreket megbeszéljék! Mindenki szigorúan az otthonából, neten jelentkezett be: Hadházi László Debrecenből, Ceglédi Zoltán Zuglóból, Litkai Gergely a Corvin sétányról, a Dumaszínház közvetlen közeléből, Kovács András Péter vidéki dolgozószobájából, illetve a műsorvezető, Lovász László a III. kerületből. Jó szórakozást! Önálló estek teljes hosszban! A Dumaszínház humoristáinak önálló estjei a DumaTV-n! videók Itt a teljes sorozat!
Ezért pl. Kiss Ádám, Hadházi László, Kovács András Péter műsoraira nem tudok ajánlatot adni! ** A feltételekről telefonon és e-mailben is egyeztetni kell! Ajánlatkérés
[Ez egy nyár eleji interjú] Pár napja együtt utaztunk Hadházi Lászlóval egy Dumaszínházas fellépésre, de nagyon időben voltunk, ezért megálltunk egyet kajálni Kópházán. FP: Szombathelyre alig mertél beülni mellém az autóba. Ki mellé félsz még beülni? Hadházi: Mindenki mellé félek. Igazából melletted most már nem félek, Aranyosi mellett sem félek. Ő is nyugodt, megbízható sofőr. Meg ott van Flambár haverom is, tehát vannak emberek akik jól vezetnek, de szerintem a többség nem. Sietnek, idegesek, kapkodnak, veszélyesek. Én már akkor megbüntetném, amikor beül a kocsiba. Rohannak a világba. Hah. Én nyolcvankettő óta vezetek és még nem csináltam balesetet. Úgy volt balesetem, hogy leparkoltam, visszamentem, azt össze volt törve a kocsi. Egy nőnek nem indult be a kispolszkija, három csávó kijött a kocsmából, betolta és az enyémnek ment a kocsi. FP: Nagy flipper rajongó vagy, van is otthon neked egy 200 kilósod, amin múltkor játszódtunk a szombathelyi fellépés után. Mi az új rekordod? Hadházi: Egymilliárd valamennyinél járok.
00:05:21 Duma Aktuál 2020 január 01:03:47 Hadházi On The Road | 3. nap 00:27:27 KARANTÉNYEK 8. 00:07:36 Hadházi László: Tévélaci 2. rész 00:53:21 Hadházi László: Tévélaci 1. rész 00:55:14 KARANTÉNYEK 7.
A humoristák tiszteletdíjai mindig is nagyon érdekelték az embereket. Járjuk körbe a témát! Humorista árak Sokszor hallani olyanokat, hogy "egy humoristának könnyű, 20 percig hülyeségeket beszél és keres vele egy csomó pénzt". Tisztázzunk valamit: a humor nem olcsó műfaj, de egy humorista árai nem feltétlenül magasabbak az előadóművészeknél általában alkalmazott gázsiknál. Mennyit keres egy humorista? Stand up humorista árak Nem lehet okom panaszra, rengeteg helyre hívtak fellépni. Mindig megkérdezem, miért pont rám gondoltak a meghívásnál. Láttak a tv-ben, hallottak a Rádiókabaréban, úgy ajánlottak... Gyakran hozzáteszik, hogy a döntésben az is fontos szempont volt, hogy az árak alapján egy megfizethető humorista vagyok (ergo az egyik legolcsóbb). Vegyük tudomásul: a humor egy drága műfaj. Egy humoristának rengeteg időbe telik megírni egy 15-20 perces stand up-ot, esetleg begyakorolni kisebb közösség előtt, tesztelni a poénokat barátokon, vagy kocsmákban, közönség előtt. Ezért sem szeretik a humoristák, ha például egy falunapi fellépésüket valaki felveszi és feltölti az internetre (aztán a fél világ látja és azzal az anyaggal már nem mehet sehová fellépni).
Ahogy szülővárosában, Szentesen sokan ismerik, Kőhalminé Zolika azonban nem a dumaszínpadon kezdte a pályát. A Karinthy-gyűrűvel kitüntetett, pályaelhagyó építészmérnök valójában sosem akart kiállni és beszélni, jól érezte magát a háttérben. Szerencsére, mégis megpróbálta. A szomorú bohóc nem is olyan szomorú, hiszen háromgyermekes, boldog családapa és férj, Humorfesztivál-győztes, a műfaj egyik legrutinosabb képviselője. Nem politizál, nem beszél celebekről és nem káromkodik. Sikeres saját estje után a Showder Klub speciális adásában, elsőként készíthetett önálló adást. Mogács Dániel Színésznek készült, és ennek ellenére az is lett. Gyerekként talán ő volt az egyetlen, aki szerette volna E. T. -t valóban a Földön kívül tudni. A művészet nem csak szívügye, de genetikailag kódolt öröksége is. Paranormális állatbarát, vagyis magyar származású mentalisták és látványos természetfilmek főhőseinek hiteles megformálója, aki sokáig távolságtartóan méregette a duma-színpadot, mielőtt magáévá tette.