firearmstands.com
sövényként) érdekes módon nagyon lehangoló képet tud mutatni. A kertészek (az igaziak) szerint óvatosan kell vele bánni. Sokkal szebben kifejezi a színeket, ha felváltva használod-ülteted a zöld és a vörös színű bokrokat. Tulelo 2313 Üdv! Brabant sövénytuját szeretnék ültetni a telek határra sövénynek. Meg tudná valaki mondani, hogy milyen távolságba kell a töveket ültetni, illetve az ültetést mikor érdemes elvégezni? Köszönettel T. oszi111 2312 Üdv! Érdeklődnék és segítséget kérnék, hogy a sárga házam elé, milyen sövényt ültessek kerítés helyett. Jobb és bal oldalt leylandi és tuja van kerítés helyett. Valaki korall berkenyét ajánlott a színe miatt. Kicsit tartok tőle a fagy miatt, elég sűrű lesz-e stb. Nem láttam élőben még sövényként. Tavaly ősszel a starklban vettem egyet próbának. Hát nem tudom. Minden vélemény érdekel, vagy helyette más ötlet is. A vörös szín miatt biztos jól nézne ki. Köszönöm előre a válaszokat. Üdv Ali-bá 2010. 05 2311 A tűztüvis (pyracantha) éppen neked való.
Cserjék, bokrok kiásása, művelt terület ill régi fűterület rotakapával átforgatása és hasonló kategóriájú munkákra lenne szükség. 2303 Köszi a tippet, utána nézek, hogy miféle is, mert nem ismerem bár hallani már hallottam róla. A nyírás nem gond, a lényeg, h lezárja az átlátást. Ez kb milyen széle helyet igényel a kerítéstől, hogy tényleg sövény legyen? Előzmény: RCTiv (2302) 2302 leylandi ciprus, annyi, hogy később évente kétszer meg kell majd nyírnod. gyorsan nő, és nem nagyon van ismert betegsége. ha heti egyszer vagytok ott, az bőven elegendő a gondozására. és abból lehet kisebbet is venni, akát egy métert is nyúlik ha már beállt, persze első két évben még nem fog teljesen összezárni. viszont semmiképp nem vennék oszlopos örökzöldet a helyedben, mert az tényleg nem zár össze, inkább nyírt sövényben gondolkozz szerintem. Előzmény: bigrace (2301) 2301 Sziasztok! Másik kertész-topicrol néztem be Hozzátok, hátha itt több tanácsot kapok. Érd parkvárosban van egy hétvégi telkünk kis faházikóval.
Idén is szépen virágzik a cseresznye Milyen feladatokat végeznek el a talaj és növényeink érdekében? Miért ültessünk gyümölcsfát a kertbe? Pedig milyen egészséges volna, ha a fiatalok, a javakorbeliek és az idősek is minden nap hozzá. Az október ideális időszak arra, hogy új gyümölcsfá(ka)t ültessünk. Ha nem vagyunk biztosak benne, mennyi és milyen fát "bír el" a. Ha megfelelően párosítjuk őket, sok. Mit ültessünk mi mellé, hogy megnöveljük a veteményeskert hozamát? A fehér üröm elriasztja a gilisztákat, ezért komposzt mellé ne ültessük. A cserép száját hálóval kössük le, majd több ilyen fészket függesszünk fel a gyümölcsfára. Nem ajánlatos egymás mellé ültetni a hagyma-, bab- és borsóféléket. Semmiképp ne ültessünk például csonthéjas gyümölcsöket csonthéjasok. A szépen fejlődő gyümölcsfát kár lenne 6-8 év múlva kivágnunk, csak. Vannak önmeddő fajták, amik mellé pollenadót kell ültetni, de olyat, aminek. Gyümölcsfával telepíteném a kertet. Milyen fafajokat érdemes egymás mellé ültetni?
Ez az aranyszabály az összes konténeres növényre igaz: a konténer méretet azért javasolják megduplázni, hogy a gyökereknek legyen hova továbbfejlődni. Vas megyében ráadásul kötöttebb is a talaj, ezért is érdemes betartani. Amit mindenképpen ajánl még a szakember, az a szárított-porított marhatrágya, ezt tegyünk a gyökérzethez földdel keverve, segíti a kezdeti gyökérnövekedést. Ne csüggedjünk, ha nem értünk a növényekhez, hiszen az Örökzöld Kertészetben ingyenes kertészeti szaktanácsadást kaphatunk! Több ezer növény várja Önt több ezer négyzetméteren, a régió egyik legszebb, legnagyobb kertészetében Szombathelyen, az Örökzöld kertészet kis- és nagykereskedésben! Szombathelyi kertészet Rumi út és a körgyűrű lámpás kereszteződésénél Fax: +36 94 / 322 631 Tel: +36 70 / 6363-603 E-mail: Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben:
A fák telepítésének ideje leginkább az ősz, ezen belül pedig október végéig ajánlott elvégezni a feladatokat. Ilyenkor felmerülhet a kérdés, hogy milyen. Ha több gyümölcsfát szeretnénk egymás mellé ültetni, figyeljünk oda a. Kertészetem legkedveltebb és legkönnyebben tartható gyümölcsfáit találja meg ebben a kategóriában! Az első lépés leendő fa helyének kijelölése, amihez persze egyúttal azt is el kell dönteni, hogy milyen fa lesz telepítve, ugyanis az ültetési hely. Ezeket a növényeket soha ne ültesse egymás mellé! Így ültessünk gyümölcsfát! Lehetőleg semmilyen zöldségfélét ne ültessünk se a fekete dió, se más dióféle. Vannak növények, amelyek gyűlölik egymás közelségét. Mielőtt elindulnánk gyümölcsfát, gyümölcsbokrot vásárolni, célszerű kicsit átgondolni, milyen fajtát is ültessünk. De mégis milyen fát, hova és hogyan ültessünk? Nem mindegy tehát, hogy milyen fát választunk. Idegen fajok nem porozzák meg egymást, kivéve a cseresznye és a meggy, tehát ugyanazon. Köztudott, hogy bizonyos növényeket egymás mellé, közelébe ültetve megvédik.
Ezt csak fokozzák tavasszal nyíló rózsaszín virágai. Gondozást alig igényel, nagyon jól tűri a szárazságot. Magassága a 3-4 métert is elérheti. Turkesztáni szil, avagy a csodasövény Kevésbé mutatós növény, viszont nagyon gyorsan összefüggő sövény nevelhető belőle. Két év alatt elérheti akár a 2 métert. Lombhullató cserje. Nagyon jól tűri a metszést, gondozást alig igényel. Télizöld fagyal Télizöld növény, azaz enyhébb teleken fényes leveleit tavaszig megtartja. Rügyfakadásnál pedig lecseréli azokat. Jól megél napon és félárnyékban egyaránt. Nyár elején nyíló, fehér virágai illatosak. A kifejlett növény magassága 2-4 méter. Babérmeggy A babérmeggy nagyon mutatós, örökzöld cserje. Fényes, bőrszerű, nagy leveleivel nem csak takarja, hanem díszíti is a kertedet. Ültetheted szabályos sövénysornak. De más növények között is nagyon jól mutat. Sokféle fajta közül választhatsz. Vannak alacsonyabbak, de akár 6 métert elérő növények is Leyland ciprus Nagyon gyorsan fejlődő, pikkelylevelű örökzöld.
Ezek a növények téli takarást csak kevésbé biztosítanak számodra.
Előzmény: RCTiv (2302) 2302 leylandi ciprus, annyi, hogy később évente kétszer meg kell majd nyírnod. gyorsan nő, és nem nagyon van ismert betegsége. ha heti egyszer vagytok ott, az bőven elegendő a gondozására. és abból lehet kisebbet is venni, akát egy métert is nyúlik ha már beállt, persze első két évben még nem fog teljesen összezárni. viszont semmiképp nem vennék oszlopos örökzöldet a helyedben, mert az tényleg nem zár össze, inkább nyírt sövényben gondolkozz szerintem. 2301 Sziasztok! Másik kertész-topicrol néztem be Hozzátok, hátha itt több tanácsot kapok. Érd parkvárosban van egy hétvégi telkünk kis faházikóval. Az utcai kerítéshez belülre szeretnék végig sövényt, és azzal kapcsolatban kérném a segítségeteket, hogy miféle lenne a legmegfelelőbb. Mindenképpen örökzöldet szeretnénk, ez a legeslegfontosabb, hogy lombhullatás idején se lehessen belátni a kertbe az utcáról. Azon a helyen szinte végig árnyékos a kert, tehát legjobb ha árnyéktűrő. Jó esetben hetente egyszer szabadulunk ki, annál több locsolást csak a természet kegyességétől függően kaphat.