firearmstands.com
A közepe táján már majdnem elvesztettem a fonalat, és kicsit uncsi volt is már. De aztán Maddy nagy lépésre szánta el magát. Hawaii nagyon csodás, és látványos helyszín, a zenék is jók voltak. Főleg Nick. Mivel előzőleg megnéztem a Kszi Simon -t, és láttam, hogy ebben is ő az egyik főszereplő izgatta a fantáziám, milyen lehet ebben is, és imádtam. :-) ❤ A csajszitól nem voltam annyira elájulva. spoiler Értem én, hogy megakarta védeni az egy szem leányát, de ne így. Tök szánalmas… molly_ 2018. január 14., 22:31 Egyszer meg lehet nézni, aranyos film, de felejthető, és nem különösebben izgalmas. A könyvhöz sem hozta meg most a kedvem. Nem számítottam rá, hogy spoiler Nehéz elhinnem, hogy a lány, aki soha nem lépett ki a házból, és egész életében csak néhány emberrel találkozott személyesen, ilyen lazán viselkedik, amikor kilép a nagyvilágba. Könyörgöm, ez a csaj az egész addigi életét egy lakásban élte le. Az ilyesmi azért ennél jobban megviselné az embert, rengeteg lehetőség volt az alapötletben, de valahogy nem sikerült hitelesen megvalósítani.
Épp tegnap osztottam meg, hogy az amerikai Minden, minden premierig már csak egy hónap van, erre most megérkeztek az információk a magyar megjelenésről is. Azt már tudtuk eddig is, hogy érkezik magyarul a film, hiszen a szinkronos előzetes többek között A szépség és a szörnyeteg film előtt is ment a mozikban - ITT megnézhetitek. Ám most már a mikor is tisztázódott, és nekünk még egy kicsit várnunk kell... A magyar premier augusztus 3-án lesz. (Vigaszt ugyan nem nyújt, de nem csak mi kapjuk ilyen későn: az Egyesült Királyságban augusztus 18-án lesz a premier. ) A hír tiszteletére a magyar plakát is befutott: A könyv fülszövege: Nagyon ritka, de nagyon híres betegségben szenvedek. Gyakorlatilag az egész világra allergiás vagyok. Sosem lépek ki a házból. Már tizenhét éve. Csak anyu és az ápolónőm, Carla van itt velem. Aztán egy napon egy költöztető cég teherautója áll meg a szomszéd ház előtt. Kinézek az ablakomon, és akkor meglátom őt. Magas, vékony, és csak feketét visel – fekete a pólója, a nadrágja, az edzőcipője, sőt még a kötött sapkája is, ami alól egyáltalán nem lóg ki a haja.