firearmstands.com
A kórház a félmilliós bírságot már befizette, és mivel nem nyújtott be keresetet a határozat ellen, nem fog kiderülni, hogy az EBH döntésével a bíróság is egyetértett-e volna. Forrás: Index. Vezető képünkön a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház látható; fotó: MTI/H. Szabó Sándor.
Külföld:: 2015. december 27. 19:53:: Elhunyt Robert Spitzer befolyásos amerikai pszichiáter, akinek jelentős szerepe volt abban, hogy a homoszexualitás lekerült a betegségek listájáról az Egyesült Államokban. Vezető amerikai lapok vasárnapi jelentése szerint a homoszexualitás ünnepelt, egyben vitatott kutatója pénteken, 83 évesen halt meg Seattle-ben. A zsidó pszichiáter az 1970-es években nagy feltűnést keltett azzal, hogy nem akarta a mentális betegségek listáján látni az azonos neműek iránti vonzódást, és köcsögjogi aktivisták szerint Spitzernek köszönhető, hogy az Amerikai Pszichiátriai Társaság 1973-ban törölte is a homoszexualitást a mentális rendellenességek közül. A szakemberek közül akkor is sokan úgy tartották, hogy a homoszexualitás a megfelelő terápiával gyógyítható. Három évtizeddel később Robert Spitzer újra a viták kereszttüzébe került azzal a kutatásával, amelynek eredménye szerint a buzeránsok közül némelyek, főleg az erősen motiváltak, úgynevezett reparatív terápia segítségével képesek megszabadulni betegségüktől és heteroszexuálisként teljes életét élni.
PPT - AZ IGAZSÁGÜGYI PSZICHIÁTER SZAKÉRTŐ SZEREPE MUNKAÜGYI ÉS KÁRTÉRITÉSI PEREKBEN PowerPoint Presentation - ID:810934 Skip this Video Loading SlideShow in 5 Seconds.. AZ IGAZSÁGÜGYI PSZICHIÁTER SZAKÉRTŐ SZEREPE MUNKAÜGYI ÉS KÁRTÉRITÉSI PEREKBEN PowerPoint Presentation Download Presentation AZ IGAZSÁGÜGYI PSZICHIÁTER SZAKÉRTŐ SZEREPE MUNKAÜGYI ÉS KÁRTÉRITÉSI PEREKBEN 190 Views AZ IGAZSÁGÜGYI PSZICHIÁTER SZAKÉRTŐ SZEREPE MUNKAÜGYI ÉS KÁRTÉRITÉSI PEREKBEN. BARACZKA KRISZTINA SE IGAZSÁGÜGYI ÉS BIZTOSITÁSORVOSTANI INTÉZET BUDAPEST. SZAKMAI JAVASLAT AZ ÚJ ELJÁRÁSOKRA VALÓ JOGOSULTSÁG, ILLETVE A REHABILITÁLHATÓSÁG MEGÁLLAPITÁSÁNAK SZABÁLYAIRA (ALAPELVEK).
• FAMILIARISAN TERHELT – ALKOHOLIZMUS, ÖNGYILKOSSÁG, EGYIK GYERMEKE SZERFÜGGŐ • ÁTLAG INTELLEKTUS, GYÁRIMUNKÁSKÉNT DOLGOZIK, FENYEGETI A MUNKANÉLKÜLISÉG VESZÉLYE • 24 ÉVES KORÁTÓL ÁLL PSZICHIÁTRIAI KEZELÉS ALATT, DIFFÚZ PANASZAI MIATT. HOSPITALIZÁCIÓI IDŐSZAKÁBAN KOMPENZÁLT, UTÁNA GYORSAN RELABÁL • KÖVETHETŐ A BETEGSÉG DINAMIKÁJA, > 10 FELÜLI SUICID KISÉRLET, KÓRHÁZI KEZELÉSE SZÜKSÉGES VOLT, GONDOZOTT BETEG, A KEZELÉSSEL EGYÜTTMŰKÖDIK • SZEMÉLYISÉGFEJLŐDÉSE DEVIÁNS, SZEMÉLYISÉGE ALUL DIFFERENCIÁLT, INDULATI-HANGULATI KONTROLLVESZTÉS GYÓGYSZERES KEZELÉS MELLETT, SZORONG-HANGULATILAG DEPRIMÁLT, BEILLESZKEDÉSI NEHÉZSÉGEI FOLYAMATOSAK, INTELEKTUSA A VÁRHATÓNAK MEGFELEL MILYEN ARÁNYBAN VONJA BE AZ ÁLTALÁNOS IÜ. SZAKÉRTŐ AZ IÜ IDEG-ELMEGYÓGYÁSZ SZAKÉRTŐT(TÁJÉKOZTATÓ SAJÁT ADAT) "FIBROMYALGIA" (1980, 1990 – ACR)(MEDICALLY UNEXPLAINED SYMPTOM? ) • KITERJEDT VÁZIZOM FÁJDALOM, CSÖKKENT FÁJDALOM TŰRŐ KÉPESSÉG, "TENDER POINT". • CSATLAKOZÓ PSZICHÉS TÜNETEK: KRÓNIKUS FÁJDALOM SZINDRÓMA, ALVÁSZAVAR, SZORONGÁS, HANGULATI NYOMOTTSÁG, VEGETATIV ZAVAROK (IRRITABILIS BÉL SZINDRÓMA) • MORBIDITÁS: 2%, ♀>♂ • ETIOLÓGIA: GENETIKAI ZAVAR, NEUROENDOCRIN-VEGETATIV ZAVAR, KÖRNYEZETI TÉNYEZŐK (FIZIKAI-PSZICHÉS TRAUMA) PSYCH.
A 17 legforróbb vetkőzős tánc a filmtörténetből Teljesen összeomlottak Friderikusz rajongói.