firearmstands.com
Mindenképpen. Így már másnap elkezdtem rágni a főnökeim fülét, akik nehezen álltak kötélnek. Én nem hagytam abba a lelkesedést Megunták és rábólintottak. Jó tessék! Úgyhogy annak rendje- módja szerint megvásároltuk a megfilmesítési jogokat. " Kulisszatitkok A honlapon belsős infókat is olvashatunk. Így ír például a honlap a tűzokádó jelenetről: "Az egyik részben a tűzfújás nem úgy sikerült, ahogy tervezték. Ilyen esetekben, mint pl. a tüzet okádó sárkány, tűzálló anyaggal vonják be a veszélyeztetett területeket és impregnálják a szövetet, majd a figura orrába, torkába patronokat tesznek és TŰŰŰZ! De a rendező elégedetlen volt a füst mennyiségével, azt szerette volna, ha szikrázik és füstöl mint egy gőzmozdony. Hát megkapta a magáét. És majdnem egy egész új fejet kellett építeni a sárkánynak. " Ugye megjött a kedvetek? Ha igen, akkor irány a ahol sok izgatlmat találtok még. A honlapért pedig köszönet Takács Verának, akiről a oldalon olvashatsz bővebben. Nem is olyan rég még Süsü szobor is készült Budapesten.
SÜSÜ, A SÁRKÁNY TERVRAJZOK Lévai Sándor báb tervei Leadva: 1976. június
A "Süsü, a sárkány" legendája lett több generációnak. A bájos mese mélyén egy fontos és ma is erősen aktuális figyelmeztetés rejlik, hogy, aki nem olyan, mint én: MÁS, az nem biztos, hogy ellenséges, sőt, az sem biztos, hogy más, mint én. Hasznos, ha ezt már gyermekkorban kezdik a gyerekek megsejteni vagy megérezni, esetleg megérteni. Szereposztás: Süsü - DÁNYI KRISZTÁN / BÁRÁNY GERGELY Királyfi - BLAZSOVSZKY ÁKOS / DOLMÁNY ATTILA Királylány - KOVALIK ÁGNES / LAURINYECZ RÉKA / CAP JÚLIA Király - CS. NÉMETH LAJOS / HÁDA JÁNOS Dadus - ZAKARIÁS ÉVA / SZILÁGYI ZSUZSA / OROSZ HELGA Kancellár - HÁDA JÁNOS / BOR VIKTOR / GIELER CSABA Trunkó - GIELER CSABA / BORDÁS MIHÁLY Brunkó - MADAY GÁBOR Sárkányfűárus -: JUHÁSZ GYÖRGY Továbbá: JAKUS SZILVIA, PETYI JÁNOS, HÁDA BERNADETT, KATZ PETRA Író: CSUKÁS ISTVÁN Zeneszerző: BERGENDY ISTVÁN Bábtervező: LÉVAI SÁNDOR Díszlettervező: KOVÁCS YVETTE ALIDA Koreográfus: JAKUS SZILVIA Rendezőasszisztens: SKRABÁN JUDIT Rendező: HÁDA JÁNOS
Erről ide kattintva olvashatsz bővebben! Nézd meg a kapcsolódó híreket is a cikk alatt, mert ott is találsz érdekességeket. Abigél, A Pál utcai fiúk, Süsü, Vizipók, Família KFT, Szomszédok.... Hatezer műsort ingyenessé tett az MTVA! Az új történethez szükséges forgatókönyvet már megírta Csukás István. Süsüke világot lát címmel készül a folytatás. A nagy mesemondó, Csukás István emléke előtt adózva bronz mellszobrot készít Megyeri János szobrászművész. Meghalt életének 84. évében Csukás István, a nemzet művésze - közölte Facebook-oldalán az Újszínház. Joker, Bridget Jones 1-3, Mamma Mia, Csillag születik és sok más vár ráadásul INGYEN. Vár a Budapest Garden Kertmozi. 20 városban vár ingyenes strand a Balaton partján. Fonyód, Keszthely, Siófok, Zamárdi, Tihany és még számtalan város a listán. A Budavári Siklón minden nap 7:30 - 22:00 óra között közlekedhetünk. Daddy Yankee minden idők egyik legmeghatározóbb alakja Magyarországon koncertezik. A Daddy Yankee koncert 2021. június 17-én Budapesten a Papp László Arénában kerül mregendezésre.
Csukás István - Bergendy István: SÜSÜ, A SÁRKÁNY zenés mesejáték Vajon miért szeretjük annyira ezt a kedvesen esetlen, csupaszív sárkányt, akitől csak akkor rettegnek az emberek, ha nem ismerik fel benne a hatalmas, mindent fölülíró szeretetet? Csukás István mesealakja, vagy ha úgy tetszik, mesehőse az egyfejű, bumfordiságában is bájos sárkány, aki ellentmond minden korábbi elképzelésünknek arról, hogy miként kell kinéznie és viselkednie egy tüzet okádó szörnyetegnek. Süsü nem a félelmeinket, hanem azokat az érzelmeket testesíti meg, amelyek mások megértéshez és elfogadásához feltétlenül szükségesek! Olyan megható szeretet árad belőle, ami visszautasíthatatlan, és ami nélkül mindannyian kevesebbek lennénk! Színpadra vinni a sokak által jól ismert mesét nem könnyű feladat, szeretnénk a magunk színházi eszközein keresztül visszaadni a történet humorát, és a különleges sárkánylétből fakadó varázslatos bájt. /Rendező: Baráth Zoltán/ A Gárdonyi Géza Színház és a Babszem Jankó Gyermekszínház koprodukciója.