firearmstands.com
Csongor szerint az autója 12-14 litert eszik városban, és bár lehetne úgy menni vele, hogy kevesebb benzin kelljen, szerinte úgy már nem izgalmas a dolog. 2016-os Ford Mustang GT A kocsi gyakorlatilag patika állapotban van, ami nem véletlen, mert Csongor csak nyáron használja, télen pihen a garázsban. Hogy mennyire vigyáz rá, jól mutatja, hogy nem ezzel jár a hétköznapokon, egy bevásárlóközpontban például soha nem hagyná ott, nehogy baja legyen, meghúzzák. Ez a fajta rajongás és féltés egyébként szinte mindenkire igaz, akivel beszéltem, de hát a Mustang nem más, mint egy hatalmas játékszer férfiaknak. Erényi Zoltán a Mustangosok másik típusát képviseli. Az ő autójának elég kalandos volt az útja Magyarországra. Eredetileg egy texasi tulajdonosa volt, aki eladta, majd elhozták Észtországba, ahol levámoltatták. Onnan Ausztriába vezetett az útja, majd végül Zoltánhoz került a 2012-es évjáratú, akkor csak amerikai papírokkal rendelkező sportkocsi. Bár az autó útja is kalandos, az még többet elárul a Mustangos lelkületről, ahogy Zoltánon elhatalmasodott a sportautó utáni vágy.
Gegsite küldte " Az első Ford emblémával szerelt személyautót 1903. július 23–án adták el. Az azóta eltelt több mint 100 év során az embléma nyolcszor változott és a minőség, megbízhatóság és modernitás jelképeiként autóink szimbólumává vált. Nagyra értékeljük márkánk iránti bizalmát, amelynek elismeréseképpen szeretnénk hozzájárulni, hogy autója ismét eredeti fényében csilloghasson. Kérjük látogasson el egy hivatalos Ford márkaszervizbe 2012. december 31-ig ahol szakembereink a téli szezont megelőzően ingyen átvizsgálják autóját és amennyiben elhasználódott, térítésmentesen kicserélik Ford emblémáját is! "
1459 Válaszok 60036 Megtekintve Utolsó hozzászólás Szerző: TomiTomi 2020. 06. 19 9:10 212 Válaszok 19955 Megtekintve 2020. 13 8:21 10 Válaszok 2101 Megtekintve 2020. 05 15:32 1 Válaszok 81 Megtekintve 2020. 21 9:03 2307 Megtekintve Utolsó hozzászólás Szerző: bajusz69 2020. 05. 30 15:03 0 Válaszok 2016 Megtekintve 2020. 03. 23 20:38 2 Válaszok 590 Megtekintve 2020. 23 8:25 7 Válaszok 1076 Megtekintve 2020. 15 19:47 877 Megtekintve 2020. 02. 24 19:36 2296 Megtekintve 2020. 01. 27 10:11 5 Válaszok 564 Megtekintve 2020. 04 17:43 2263 Megtekintve 2019. 12. 29 15:11 2272 Megtekintve 2019. 29 15:02 2287 Megtekintve 2019. 29 14:56 2116 Megtekintve 2019. 29 11:30 2321 Megtekintve 2019. 29 11:22 2019. 29 11:11 16 Válaszok 923 Megtekintve 2019. 22 13:18 6 Válaszok 539 Megtekintve 2019. 22 11:31 595 Megtekintve 2019. 11. 15 9:12 3 Válaszok 805 Megtekintve Utolsó hozzászólás Szerző: gitáros jummy 2019. 08. 29 16:57 551 Megtekintve 2019. 28 16:08 481 Megtekintve 2019. 01 11:09 19 Válaszok 1397 Megtekintve 2019.
2012-es Ford Mustang Volt ugyanis egy játéka a Magyar Postának, amivel Ford Mustangot lehetett nyerni. Persze a nyereményt más vitte el, de Zoltán annyira rákattant addigra az autóra, hogy mániákusan nézegette a hirdetéseket, ahol végül rábukkant a kalandos utat bejárt Mustangra. Budapestiként városban nem használja, nem azért mert félti, vagy sokat fogyaszt, hanem mert jobban szereti a tömegközlekedést. De nincs más kocsija, így ha távolabbra kell mennie, ezt veszi elő. Az én személyes kedvencem azonban Kovács Zsolt 2008-as GT 500-asa, ami olyan, mintha most jött volna ki a szalonból. A gépben mindössze 18 ezer kilométer van. Ebből már kiderülhetett, hogy a verda nincs napi használatban, kizárólag örömautózásra használja, arra is csak akkor, ha jó idő van, mert lehajtott tetővel szeret vezetni. Ford Mustang GT 500 Egyébként sok hasonló autótulajdonossal találkoztam, sőt akadt több olyan is, aki a hétköznapokon dízelt hajt, ám hétvégén a Mustangjában ereszti ki a fáradt gőzt. Mivel ebből a típusból egyre több fogy a hazai kereskedésekben, 2019-ben várhatóan még többen lesznek a 13.
Szponzorációt csak magyar szolgáltató SIM kártyájával ellátott készülékről tudsz küldeni, külföldiről nem. Az sms díja bruttó 254 Ft minden magyar mobilhálózatból. A szponzoráció beküldésekor válasz-sms-t fogsz kapni amint sikeresen megkaptuk az üzeneted, a kiemelés pedig innentől számítva 5 percen belül életbe lép. Az emelt díjas SMS-ekkel kapcsolatos tudnivalókat ezen az oldalon találod. Az SMS-szponzorálás működése A szponzorálás a következő elven működik: minden egyes szponzoráció 3 napig érvényes, és 3 kreditet ér. Egy szponzoráció egy emelt díjas sms árába kerül, és a megadott telefonszámra küldött, megadott formátumú sms (lásd feljebb) segítségével lehet véghezvinni. Egy hirdetésre korlátlan számú szponzoráció adható, ezek mind 3 további kreditet adnak a már meglévőkhöz. Minden egyes eltelt nappal az egyes hirdetésekre adott kreditek száma is eggyel csökken. Amint minden kredit elfogy, a termék szponzoráltsága megszűnik. Saját rendezvényed kiemelése esetén a kreditek számáról, valamint szponzoráltság lejártáról saját rendezvényeid listájában, valamint az adott esemény módosításánál tájékozódhatsz.