firearmstands.com
A vándorgyűlések tervezetének kidolgozásában Bugát Pál volt Bene segítségére. Javaslatukat 1840-ben az "Orvosi Tár"-ban tették közzé. Hamarosan Kubinyi Ágoston is közreadta saját tervezetét. Május végére össze is gyűltek a tudósok, hogy létrehozzanak egy olyan társulást, amelynek tagjai évente egy alkalommal több napos előadássorozaton vennének részt, a vándorgyűlést mindig más-más megyében szerveznék, s terveik között szerepelt az előadások szövegének kötetekben történő megjelentetése is. Bugát javasolta, hogy a vándorgyűlések szervezete mellett jöjjön létre egy olyan társulás is, amely minden hónapban előadói ülést tart, kiadványokat jelentet meg, sőt, saját gyűjteményt és könyvtárat is létrehoz. 1841. május 28-án, tehát a Bene-féle gyűlést megelőző, Bugát javaslata alapján 134 lelkes tudós létrehozta a Magyar Természettudományi Társulatot. Programjuk nyomtatásban is megjelent az "Orvosi Tár" 1841-es évfolyamában. Alakuló ülésüket 1841. június 13-án tartották, ahol elnökké Bugát Pált, másodelnökké Kubinyi Ágostont, jegyzővé Vajda Pétert választották meg.
Az oldal a 2018-ban megjelenő fantasy filmeket tartalmazza havi bontásban. A várható megjelenések időpontjai még változhatnak! fantasy Premier filmek 2018. január 1 – 31. (2 film) Mozi filmek (2 film) Tad, az utolsó felfedező (2017) (6) animációs családi kaland-vígjáték fantasy (2018. január 4. ) Tad Las Vegasba utazik, hogy megtekintse Sara Lavr... Thelma (2017) (16) misztikus romantikus dráma fantasy thriller (2018. január 18. ) Thelma, egy vallásos háttérrel rendelkező norvég d... Premier filmek 2018. február 1 – 28. (1 film) Mozi filmek (1 film) A víz érintése (2017) (16) romantikus kaland-dráma fantasy thriller (2018. február 22. ) Az Oscar-díjra jelölt Gullermo del Toro új filmje,... március 1 – 31. (6 film) Mozi filmek (5 film) Nyúl Péter (2018) (6) animációs családi kaland-vígjáték fantasy (2018. március 15. ) Nyúl Péter nagy szájánál csak a füle nagyobb. Egyé... Szellemek háza (2018) (16) életrajzi misztikus horror-dráma fantasy thriller (2018. ) A megtörtént eseményeken alapuló történet a történ... Tomb Raider (2018) (12) akció-kaland-fantasy thriller (2018. )
Ezek a következők: Társulati közgyűlés az Elnökség az Etikai Bizottság a Felügyelő, Ellenőrző és Számvizsgáló Bizottság Elnökei [4] [ szerkesztés] 1945 előtti elnökeit lásd a Királyi Magyar Természettudományi Társulat szócikknél.
544. oldal Alapszabály További információk [ szerkesztés] Honlap Nemzetközi katalógusok WorldCat VIAF: 124947551 LCCN: n82017858 ISNI: 0000 0001 0657 2817
Két napra rá megalapították az egyes választmányokat is: a botanikait Petényi Salamon János, a kémiait Nendtvich Károly, a fizikait Jedlik Ányos, az orvosit Flór Ferenc vezette. Ekkor mondták ki, hogy mindazok, akik a Társulat rendes tagjaivá kívánnak válni, székfoglalót kötelesek tartani. A következő hónapban igyekeztek pártfogót is találni – ahogyan az akkoriban illő volt –, októberben pedig felterjesztették a Helytartótanácshoz engedélyezésre a társulati alapszabályokat. Mai nevét 1958 -ban vette fel. [2] "A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat jogutódként, eszmei örökösként folytatja és megújítja az 1841 -ben alapított Királyi Magyar Természettudományi Társulat és az 1901 -ben alakult Társadalomtudományi Társaság, valamint az 1953 -ban létrejött TIT értékes hagyományait. " [3] Székhelye [ szerkesztés] 1088 Budapest, VIII. kerület, Bródy Sándor utca 16. 1113 Bocskay út 37. Telephelyei [ szerkesztés] A TIT Uránia Csillagvizsgáló Budapesten 3100 Salgótarján, Gedőctető, Gedőci u. 2/a TIT Budapesti Planetárium, 1101 Budapest, X. kerület, Népliget TIT Uránia Csillagvizsgáló, 1016 Budapest, I. kerület, Sánc utca 3/b Ismeretterjesztő folyóiratai [ szerkesztés] Élet és Tudomány Természet Világa Valóság Ismeretterjesztő intézményei [ szerkesztés] TIT Budapesti Planetárium TIT Uránia Csillagvizsgáló TIT Nyelvvizsgaközpont Vezető szervei [ szerkesztés] A Társulat vezető szerveit a tisztújító közgyűlés választja, melyet 5 évente kell összehívni.
Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Alapítva 1958. ( 1841. ) Típus közhasznú egyesület Jogelőd Királyi Magyar Természettudományi Társulat Tevékenység tudományos ismeretterjesztés Székhely 1088 Budapest, Bródy Sándor utca 16. Nyelvek magyar Elnöke dr. Hámori József Kulcsemberek dr. Sótonyi Péter és dr. Szakály Sándor alelnökök Működési régió országos Elhelyezkedése Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Pozíció Budapest térképén é. sz. 47° 29′ 33″, k. h. 19° 03′ 51″ Koordináták: é. 19° 03′ 51″ A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat weboldala A Wikimédia Commons tartalmaz Tudományos Ismeretterjesztő Társulat témájú médiaállományokat. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (rövidítve TIT, angol neve Society for Dissemination of Scientific Knowledge, német neve Gesellschaft zur Verbreitung Wissenschaftlicher Kenntnisse [1]) a tudományos ismeretterjesztéssel foglalkozó egyesületek szövetsége Magyarországon. A Királyi Magyar Természettudományi Társulat jogutód szervezete. Története [ szerkesztés] 1841. május 29-re Bene Ferenc orvossebész számos orvost és természettudóst hívott meg Pest-Budára, hogy együttesen létrehozzák a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűléseinek szervezetét, az akkor már jó ideje működő német minta alapján.